Perenchionak már nagyon elege volt abból, hogy sok pénz fölött rendelkező, de kétes hátterű alakokkal bizniszeljen és ő is, mint oly sokan, Hollywood kiváltságosai közé akart tartozni. Úgy vélte a pénze és a kapcsolatai pont megfelelőek lennének ehhez, a lehetőséget pedig tálcán kínálta neki Deeley. A producer által felvázolt film és annak nyomán a benne kialakult vízió Yorkinnal közösen összerakott Tandem Productions cégük számára igen látványos jövőképet festettek. A cégük garanciát vállalt a film költségvetésének kipótlására, és itt jött a DE. Amennyiben a film átlépi a tervezett költségvetést, az utóhasznosítás jogai a Tandemhez kerülnek Deeleytől, aki kényszeredett mosollyal fogadta el az ajánlatot. Szomorú volt, mert ő úgy értékelte, hogy egy nagyszabású sci-fi film felett vesztheti el az irányítást. Prenchióék lelkesek voltak mert egy akciódús fantasztikus kalandfilm sikere lebegett a szemük előtt. Valójában egyik fél sem volt tisztában azzal, hogy egy, a költségvetést többszörösen túllépő szerzői filmet támogat, amit valójában egy egyedi vizualitással megáldott fékezhetetlenül maximalista zseni, Ridley Scott irányít.

A forgatás hivatalosan 1981. január 21-én, egy szerdai napon vette kezdetét, de a díszleteket már korábban elkezdték építeni a Warner Bros. egyik stúdiójában, amely látványra olyan volt, mintha Fritz Lang Metropolisa találkozott volna Tokyo és Hong Kong lerobbant neonokkal díszített, esőáztatta városképével. A Los Angeles-inek képzelt házfalakat mindenféle csövekkel és szeméttel tették disztópikussá, miközben a kellő hatás eléréséhez a Pink Floyd pszichedelikus dalai szóltak a stúdióban és igen gyakran működtek a ködgépek is.

Scottról köztudott volt, hogy páratlan vizualitása révén igen pontos és kidolgozott elképzelésekkel kezd filmjei gyakorlati megvalósításához. Fejben már előre megépítette a díszletet, minden jelenetet lepróbált, felvett, megvágott és a zenével együtt már készen látja a filmet. Nála a „majd a helyszínen adja magát”, „ide improvizáltok valamit” kifejezések nem léteznek.

Fancherrel való szembenállásának fő eredője, a külső terek hiánya éppen ezért volt kiemelt fontosságú a számára. A futurisztikus járgányok és egyéb eszközök megtervezésére a népszerű designert, Syd Meadot kérte fel, aki a rendező egyébként sem könnyen kivitelezhető terveit egészítette ki a saját részleteivel. Ridley és Syd tervei filmrevitelének kivitelezéséhez segítségül hívták Douglas Trumbull rendező, producer és látványtervezőt, aki korábban olyan filmeket jegyzett, mint a 2001: Űrodüsszeia, Harmadik típusú találkozások, Star Trek: A mozifilm.

Az elképzeléseik, és a megvalósításuk tervezett folyamatai, közel sem voltak egyszerűnek mondhatóak. Lawrence G. Paull produkciós tervező, de még inkább David L. Snyder díszlettervező és csapata igen komoly kihívásokkal nézett szembe. A sztárcsináló (Taylor Hackford rendezése) filmmel nagyot dobó Snyder szemöldöke már az első vázlatok láttán felszalad, majd az idő előrehaladtával az egyre mélyülő barázdák is megjelentek ugyanott. „A munkatársaimmal már vagy négy hónapja dolgoztunk az utcakép díszletein éjt nappallá téve és egyre közeledett a nap, amikor meg kellett mutatnunk az eredményt Scottnak – emlékezett vissza Snyder. – Minden apró részletet részletesen kidolgoztunk. Annyira figyeltünk minden apróságra, hogy a költségvetést túl is léptük vagy 1 millió dollárral. Úgy éreztük nagyon odatettük magunkat, szerintünk többet már lehetetlenség lett volna kihozni belőle. Majd eljött a nagy nap. Telenyomtuk füsttel a stúdiót, fellocsoltuk vízzel a padlót, bekapcsoltuk a fényeket és feltekertük a hangerőt. Nekünk tényleg olyan volt, mintha a jövő kapuján léptünk volna át. Majd megjelent Ridley. Körbesétált jobbról, körbesétált balról, volt, amit megnézett közelről is, majd elővett egy szivart, meggyújtotta, beleszívott és azt mondta: »Nos, kezdetnek nem is rossz, srácok, csak így tovább!« – majd elviharzott. Teljesen megsemmisültünk, hosszú percekig meg se tudtunk szólalni. »Mi a fenét lehetne még ehhez hozzá tenni?« – fakadt ki belőlem elkeseredésemben, de nem volt más lehetőségünk tovább kellett dolgoznunk.” Snyder legalább annyit el tudott érni a rendezőnél, hogy gyakrabban látogasson el hozzájuk, hogy egyeztetni tudjanak. Azt remélte, a rendszeres találkozások alkalmával tud majd kompromisszumokat kötni vele, de sajnos tévedett. Scott hajthatatlan volt. Az egyre fásultabb munkások a stúdiót egymás között már csak Ridleyville-ként emlegették.

Hogy mennyire nem voltak könnyű helyzetben Snyderék, arra néhány példa.

A nyitójelenetben szereplő tájat a kameramozgáshoz tervezett tudatos perspektíva alkalmazásával hozták létre. A díszlet mindössze 13 méter mély és kb 6 méter széles volt, de csaknem 12 kilométer száloptikára és több mint 2000 lámpára volt szükség a táj megvilágításához. A füstnek fontos szerepe volt a távolság és a sejtelmesség érzetének manipulálásában. Annak érdekében, hogy a felvételek során a füst szintje állandó maradjon, egy füstérzékelőt csatlakoztattak egy füstgenerátorhoz, amely jelezte, ha több füstöt kell termelnie. A teljes végleges látvány megörökítése érdekében ugyanazt a filmtekercset többször is exponálták, és minden alkalommal más-más elemet filmeztek vele (például külön a szerkezeteket, a fényt, a tüzet és járműveket). Annak érdekében, hogy minden felvétel pontosan passzoljon, a kameramozgást nagyon precízen meg kellett tervezni és kivitelezni. A mozgásvezérelt kamerának a végső képhez 17(!) alkalommal kellet milliméterre pontosan ugyanúgy elmozognia a díszlet felett. Ez annyira megterhelte a filmet, hogy a kamera többször is széttépte vagy meggyűrte azt, amely következtében újra kellett kezdeni a felvételeket. Elölről!

Tyrell piramisának makettje kb. háromszor három méter széles és két és fél méter magas volt. Alapvetően plexiből készült, amit belül feketére festettek. Az ablakok és az egyéb épületelemek helyét a festés előtt letakarták, amit ezt követően eltávolítottak, így egy makett belsejébe helyezett lámpával olyan hatás keletkezett, mint egy fényárban ragyogó fantasztikus épület látványa. A kitakarásokkal Scott nem volt elégedett, szerinte nem voltak elég részletgazdagok, így a díszleteseknek többször is át kellett alakítaniuk, újrafesteni és lekarcolni a festéket a rendező elvárásai szerint. A végeredmény nem volt rossz, de a sűrű füst miatt a látvány még mindig nem volt elég hatásos. Scott ennek érdekében egyre erősebb lámpákat kért, amit a plexi nem viselt túl jól, az egyre nagyobb fényerejű lámpák okán az olvadás jelei mutatkoztak rajta. A technikusok először ventillátorokkal próbálták hűteni a plexit, de az felkavarta vagy kifújta a füstöt a stúdióból, majd egyre kreatívabb víz hűtéstechnikákkal próbálkoztak, de hiába, a plexi végül megadta magát és kigyulladt. Szerencsére a snittek között addigra már volt olyan, amit Scott is használhatónak ítélt, így nem kellett az egész folyamatot elölről kezdeni.

A városkép számos „légi” felvételéhez mindenféle anyagot használtak a tájban lévő épületek szimulálására, például más tudományos-fantasztikus filmek miniatűr űrhajóit is. Például Millennium Falcon legelső eredeti makettje (némi nehézséggel) a Rendőrség épületétől balra látható, miközben Deckard (Harrison Ford) és Gaff (Edward James Olmos) felvonója ereszkedik. Amikor először látjuk a filmben az ázsiai óriásplakátot, a kép jobb hátterében épületként álcázott konyhai mosogatót is láthatunk. Mivel néhány makett olyan magas volt, hogy mennyezet miatt gyakran nem volt elég hely a rendezői elvárás szerinti kamera mozgatásokra, az eredmény eléréséhez a majdnem kész díszleteket meg kellett dönteni, hogy a kamerával megfelelően tudják felvenni a városképeket.

Folyt. köv.

Ha tetszett/tetszik az írás és csak most kapcsolódtál bele, kattints az első részhez: Szárnyas fejvadász  És szívesen ajánlom A keresztapa, vagy az azt készítő stúdió tulajdonosának Charlie Bluhdornnak, vagy Kevin Costner Waterworld - Vízivilág filmjének a sztoriját is.