Legjobb látvány
Az első és legfontosabb tény, hogy ismét van magyar Oscar-jelölt Mihalek Zsuzsa – és csapata – révén. Sokan szavaznak a Barbie rózsaszín díszleteire, de mivel ott egy már ismert, világot kellett reprodukálni, lemásolni, én biztos nem oda adnám a szavazatom. (Van olyan olvasó, aki nem látott közelről Barbie-házat? Naugye!) Az Oppenheimer szintén ismert történelmi helyszínek másolása volt, és részben a Napóleon is, míg a Megfojtott virágok kifejezetten csalódást keltő produkció volt, minden tekintetben. A jelöltek közül a Szegény párák kívánta legsokrétűbb díszletet és látványt, amelynek nem lehet más a jutalma, mint az Oscar. Ez mellett szól, hogy a BAFTA, az Art Directors Guild, Set Decorators Society of America díjait már kiérdemelte. Magyar filmrajongóként meg egyébként sem látok más lehetőséget, mint az ünneplést majd hétfő hajnalban! 

Legjobb animációs film
A Pókember – Irány a Pókverzum öt éve már diadalmaskodott és most, amikor a szuperhősfilmek komoly válságban vannak, a Pókember: A Pókverzumon át ismét díjat érdemlően mutatja meg mennyi szellemesség, gondolat és dinamizmus vihető a testre feszülő ruhákban, háztetők és multiverzumok közt ugráló hősök történeteibe. De! Amikor a rajzfilm utánozhatatlan mestere, az animációs történetmesélés legendája, a nyugdíjból visszatérve egész életének bölcsességeit sűríti bele egy filmbe ott Oscar-szavazóként nem lehet más a választás, mint tisztelettel adózni Hayao Miyazaki életműve előtt és A fiú és a szürke gém filmre szavazva megadni a lehetőséget a Dolby közönségének, hogy állva tapsolva fejezhessék ki elismerésüket. 

Legjobb dokumentumfilm
Ebben a kategóriában – és ez igaz a rövidre is – minden alkalommal felmerülhet bennünk a kérdés: Biztos az öt legjobb alkotás került be? A hírekből folyamatosan ömlik ránk a politika, az orosz-ukrán és a Közel-Keleti konfliktus. Ezek az események hatják át a hétköznapjainkat, miközben az emberi értékekről szóló történetek egyre inkább háttérbe szorulnak a polarizált világnézetek árnyékában. A streaming szolgáltatók a dokumentumfilmek felkarolásával jelentős szerepet vállalnak a híreken túli események megmutatásával, amiért én hálás vagyok feléjük.
Az Ukrajna elleni orosz támadásról szóló 20 nap Mariupolban sajnos továbbra is időszerű, ahogy szintén a szabadságért folytatott harcról szóló Bobi Wine: The People's President is. A komoly nemzetközi reputációval rendelkező, a generációk közötti traumákat bemutató Négy nővér, és az Indiában élő lányok kiszolgáltatott helyzetéről beszámoló To Kill a Tiger is, de nekem a mezőnyből a La memoria infinita a legkedvesebb, amely a szeretet és az önzetlenség örökkévalóságának a himnusza. Ettől még a Bobi Wine: The People's President lehet a nyertes, elvégre Afrika a következő hatalmas piac, amit Amerika meg akar hódítani, amit a legkönnyebb díjjakon keresztül megtenni. 

Legjobb nemzetközi film
A Netflix újfent – és mindig – nagyon nekidurálta magát, hogy A hó társadalma újabb sikert hozzon számára, de Jonathan Glazer hátborzongató Érdekvédelmi területe annyira erős jelölt, hogy simán alul marad vele szemben. A legszomorúbb ezzel szembesülnie talán Wim Wendersnek, aki a Tökéletes napok rendezéséért már a negyedik jelölését érdemelte ki, amit ismét nem fog tudni díjra váltani. Az olasz, Io Capitano, és a német A tanári szoba filmek kettőséből bármelyik nevének az elhangzása szintén a meglepetések sorát bővítenék. 

Legjobb adaptált forgatókönyv
A Critics Choice szavazatommal én is hozzájárultam Cord Jefferson – most már van magyar címe – Amerikai irodalom sztorijának sikeréhez, ahogy a BAFTA tagság többsége is. Sok szavazó viszont úgy véli a Barbie-t ért mellőzöttségből itt visszaadhatnak valamit Greta Gerwignek és Noah Baumbachnak ezért a szavazatukkal őket támogathatják. A Szegény párák érdeme a durva humort és a feminista tündérmesét ötvöző remek párbeszédek lenne, míg az Érdekvédelmi terület esetében a kerten belül és azon kívül történő események szürrealitásba hajló párhuzamos megjelenítésért lehetne odaítélni a szobrot. A január óta tartó szezonban az Oppenheimer viszont olyan dominanciára tett szert és akkora eséllyel indul a Legjobb film és a Legjobb rendező kategóriában is, hogy nehezen tudom elképzelni, ezt a kategóriát másnak szavazná meg a többség, mint Nolannek. 

Legjobb eredeti forgatókönyv
David Hemingson lehet a harmadik, aki Alexander Payne rendezte filmért íróként szobrot vehetne át, míg a Maestrót társ-jegyző Josh Singer korábban már távozhatott szoborral a 88. díjátadóról a Spotlight: Egy nyomozás részletei megírásáért. De sem ők, sem a May Decembert jegyző Samy Burch és Alex Mechanik nem számítanak akkora esélyeseknek, mint a Justine Triet és Arthur Harari által írt Egy zuhanás anatómiája és a Celine Song jegyezte Előző életek. A Triet rendezte bonyolult fordulatokat hozó bűnügyi thrillerbe oltott társadalomkritika Golden Globe, BAFTA, Cannes, EFA stb. díjai jelzik a szakma támogatását, de a magam részéről nem írnám le Celine Song szívbe markoló, érzéki kamaradarabját sem. Nem csak azért, mert számomra az év legemlékezetesebb filmje volt, hanem azért, mert a sikere a függetlenfilmesek számára lenne komoly üzenet: a humanizmust, a tiszta érzelmeket, az egymásba fonódó és felfoszló emberi kapcsolatokat elementáris erővel megjeleníteni tudó, kisköltségvetésből is nagy sikert elérni képes filmkészítőkre a streaming korszakban még nagyobb szükség van, mint korábban bármikor! 

Legjobb női mellékszereplő
Jodie Foster – és Annette Bening – jelölésének azért örülök, mert ez részben a Nyad filmet jegyző magyar származású Elisabeth Chai Vásárhelyi sikere is. Ha a férjével közösen Oscar-díjas rendezőnő ilyen emocionális játékfilmeket (is) tud készíteni, akkor reméljük kapnak még további lehetőséget a jövőben. (Drukkolok!)
America Ferrera meglepetés jelölése a Barbie kulcsfigurájaként és Danielle Brooks elképesztő energiái a Bíborszínben mondhatnánk, hogy izgalmassá teszik a kategóriát, de a Barbie-t látványosan negligálták a szavazók, a Bíborszín cím pedig már Spielbergnek sem hozott szerencsét (11 jelölésből zéró díj az 58. átadón) Így Emily Blunt és Da'Vine Joy Randolph között fog eldőlni a kategória. Emily Blunt nevének az elhangzása szintén meglepetés lenne, bármennyire is meghatározó a karaktere tudósfeleségként, lévén Da'Vine Joy konyhásnénije az előszezon legnagyobb meglepetéseit produkálta a díjátadókon. Mivel Giamatti esélyei – lásd lejjebb – kisebbnek mondhatóak, A nevem Dolomite Lady Reedje arra készül, hogy Mary Lamb megformálásáért az első legyen a kilenc korábbi Oscar-jelölt közül, akit egy Alexander Payne-filmben nyújtott alakításáért végre díjaznak. 

Legjobb férfi mellékszereplő
Robert De Niro egész díjszezonban mutatott testbeszéde nekem arról árulkodott, hogy Scorsese iránti baráti szívességből jelent meg az eseményeken és rezzenéstelen arccal tűrte, amint a kamerák rendre őt mutatták a nyertes helyett, amikor felnyíltak a kategóriájában a borítékok. Az Oscaron is erre lehet számítani. A további négy jelölt színész közül Sterling K. Brown élvezheti leginkább fesztelenül az estét, mivel ő az egyetlen, aki először jutott el a jelölésig. Mark Ruffalónak ez már a negyedik, Ryan Goslingnak és Robert Downey Jr.-nak is a harmadik jelölésük a mostani, de az abszolút esélyes hármuk közül Downey. Oscar szereti a nagy vissza/megtérőket. Az Iron Man első jelölését a 65. átadón érdemelte ki Chaplin megformálásáért Richard Attenborough filmjében, majd az azóta eltelt több, mint 30 évben, egy filmre kívánkozó magasságokkal és mélységekkel tarkított életszakaszt követően, ismét abszolút a csúcson van, mind a szakma, mind a közönség szemében. Ha az előjelek nem szólnának mellette akkor is azt mondanám, ha most nem kapja meg a szobrot, akkor soha! 

Legjobb női főszereplő
Ebben a kategóriában is két jelölt, Emma Stone és Lily Gladstone között oszlik meg a szavazatok többsége. A további három jelölt Annette Bening, Sandra Hüller és Carey Mulligan esélyeit erősen befolyásolja, hogy eddig viszonylag kevesen nyertek úgy Oscart, hogy egy fontosabb elismerést sem vehettek át a díjszezonban. Emma Stone számára, aki negyedik színészi jelölését érdemelte ki és egy szobrot már hazavihetett a Kaliforniai álomért, ez egy különleges év lehet, mert Szegény párák kapcsán producerként is izgulhat. A jelöltek közül a legsokrétűbb színészi teljesítményt ő nyújtotta, az elismerése abszolút megérdemelt – lenne. Lily Gladstone számára a SAG elismerés azt hangsúlyozza, hogy a szakszervezet tagsága szeretné, ha az első őslakos amerikai győzteseként történelmet írna.
A jelöltek közül leginkább Annette Beninget sajnálom, mert, bár az a Hilary Swank, aki kétszer is elhappolta előle a szobrot most nincs versenyben, de mégis hiába úszta át a Mexikói-öblöt többször is, az idén immár ötödször fog szobor nélkül távozni. 

Legjobb férfi főszereplő
A szezon elején még nagyon úgy tűnt, hogy Paul Giamatti veszélyt hozhat Cillian Murphy esélyeire, de a végére ez is egy lefutott menetnek mondható. Még januárban úgy indultak neki a „versenynek”, hogy mindketten megnyerték a legjobb színésznek járó Golden Globe-ot, aztán Giamatti a Critics Choice Awardot, majd Murphy, elképesztőt hajrázva, hazavihette a BAFTA és a SAG elismeréseit is. A „csodálatos kékszemű” írt viszi a lendület, és az is növeli esélyeit, hogy valós személyt formál meg, bár a Berlinale-n bemutatott Small Things Like These negatív kritikáinak az elrejtése okozhatott némi fejtörést a sajtósainak. A szoborra az esélye vitathatatlanul neki a legmagasabb. 

Legjobb rendezés
Sok találgatni való ebben a kategóriában sem maradt. A Mementóval a nemzetközi mezőnybe 2000-ben berobbant Christopher Nolan mára megkerülhetetlen, és ami ennél is fontosabb, sokak által utánzott rendezővé lépett elő. Az est legnagyobb meglepetése lenne, ha a BAFTA, és a történelmileg meghatározó előre jelző DGA-díjat követően nem a kezében landolna a szobor.
Be kell vallanom Nolan munkásságának megítélésében sokszor változott a véleményem a rajongás és a mérsékelt elismerés között. Amíg a Dunkirk egy klasszikus karakterközpontú katartikus történelmi eposz volt, a Tenet egy ultra-bonyolult videójáték mozitermekben mutogatott felvett menete, amelynek nyomon követéséhez jegyzetfüzetre volt szükség – a nem csak – átlag mozi nézők többsége számára. Az atomfegyverek terén áttörést hozó projekt vezetőjéről szóló történetben most ismét a klasszikus értékekhez nyúlt és gyakorlatilag minden olyan eszközt bevetett, amely az áhított rendezői szobrot garantálhatja a számára. Az Akadémia-tagsága szerintem nem is fog neki csalódást okozni.

Legjobb film
Azok után, hogy Nolan – és a filmje érdekeiben eljáró gépezet – az egész díjátadó szezont dominálva bezsákolta a Golden Globe, a Critics Choice Awards, a BAFTA és a SAG fődíjait, abszolút esélyesnek számít. A bevételek alapján ugyan a Barbie-nak lényegesen több a rajongója, mint a hadviselés története egy sorsfordító eszközének a létrehozását irányító projekt menedzseréről készült bensőséges karaktertanulmánynak, de az Oscar-szavazók között ez az arány pont fordított, mint a kasszáknál. Sok Oppenheimer méltató azzal indokol, hogy a kényes témákat feldolgozó filmeket napjainkban sem szabad leírni, elvégre mégiscsak az elmúlt év harmadik legmagasabb világméretű bevételét produkálta az alkotás. A magam részéről ezt az érvelést tovább gondolva mondom, hogy nem lennék meglepődve, ha az utolsó borítékból a Szegény párák kerülne felolvasásra. A Minden, mindenhol, mindenkor tavalyi sikere azt mutatja, hogy az egyre sokrétűbb Oscar-szavazók köre bátran nyit az új filmes formanyelvi és történetmesélési irányok felé. Az Oppenheimer nagy stúdió hátszele eddig hozta a kötelezőt, de Lanthimos fantazmagóriája mind a kivitelezés, mint a témaválasztás és az alakítások terén is kiemelkedően bátor, korszerű művészi produktum, amelyért nem lenne méltatlan a szobor megítélése. 

Legjobb fényképezés
Hoyte van Hoytema – Oppenheimer

Legjobb jelmez
Jacqueline Durran – Barbie

Legjobb vágás
Yorgos Mavropsaridis – Szegény párák

Legjobb maszk
Kazu Hiro, Kay Georgiu és Lori McCoy-Bell – Maestro

Legjobb zene
John Williams – Indiana Jones és a sors tárcsája

Legjobb betétdal
Billie Eilis és Finneas O’Connel „What Was I Made For?” – Barbie

Legjobb hang
Tarn Willers és Johnnie Burn – Érdekvédelmi terület

Legjobb vizuális effektek
Jay Cooper, Ian Comley, Andrew Roberts és Neil Corbould – Az Alkotó

Legjobb rövid animációsfilm
Dave Mullins és Marc Rius – War Is Over! Inspired by the Music of John and Yoko

Legjobb rövid dokumentumfilm
Ben Proudfood és Kris Bowers – Az utolsó hangszerjavító műhely

Legjobb rövidfilm
Wes Anderson és Steven Rales – Henry Sugar csodálatos élete