A Golden Globe legmegdöbbentőbb / legemlékezetesebb pillanatai
A Hwood-i díjszezon nyitóeseménye sosem volt mentes a botrányos, kínos, vicces pillanatoktól. Íme néhány a múltból.
A Will Smith eset óta, ha bármilyen tengerentúli díjátadó szóba kerül, rendszeresen kérdést kapok arról, „Lesz valami botrány, szted?”, mintha ez kötelező tartozék lenne, vagy csak azért érdekelne minket az esemény, mert a botrányra vagyunk kíváncsiak. 
A Golden Globe-díjkiosztó mindig is lazább hangulatú rendezvénynek számított, mint az Oscar, lévén a műsor előtt/alatt felszolgált vacsora és a mindig nyitott bár bőven ad lehetőséget a feszültséget/izgalmat/lámpalázat oldó „megoldások” vételezésére. Ennek hatásai gyakorta meg is látszanak a részvevőkön. Az évek során a Beverly Hilton báltermének falai láttak őszinte kitárulkozásokat, botrányos beszólásokat, politikai szónoklatokat, de még rosszul időzített ...
Magam is 
Tricia Tuttle, a BFI London Filmfesztivál (LFF) korábbi fesztiváligazgatóját nevezték ki a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál igazgatójának a 2025-ös évadtól. 
A Critics Choice Association tagságommal járó szavazási „kötelezettségem” kapcsán az animációs filmek terén volt jelentősebb lemaradásom, így a szavazólapom leadása előtt ezekből volt több pótolni valóm. A Nimona már a nyár közepe óta elérhető a Netflixen, de én csak most jutottam el a megnézéséig. 
A sportfilmek jellemzően egy adott sportoló egy adott eseményre történő felkészülését és sikerét és/vagy elbukását szokták megörökíteni – többnyire. Azt, hogy valaki ötször vág neki élete célkitűzésének azt ritkán látjuk filmen elmesélve. 
Ridley Scott továbbra is maradt az, aki volt, egy korszakos filmrendező zseni, aki páratlan vizualitással képes, a nézőket a moziszékekbe ragasztó történeteket elmesélni – ha van kedve hozzá, mert hát a G.I. Jane és a Jogász filmjeit sem lehet meg nem történtnek nyilvánítani. Míg Joaquin Phoenix, akit pont az első közös filmjük, a 2000-ben készült Gladiátor emelt be az A-ligába és az első Oscar-jelölését hozta meg számára mára „felért” a rendező mellé. Három további Oscar-jelölést és egy szobrot tudhat azóta magáénak és mára generációja meghatározó színésze lett. A karrierjét többszörösen felfüggesztő és újrakezdő Phoenix az utóbbi időben előszeretettel bújik nárcisztikus szociopaták bőrébe a filmvásznon, ...
Bármennyire is meglepő, de minden idők legnagyobb akcióhőseinek egyikéről még nem készült „hivatalos” dokumentumfilm. Ennek a hiánya talán azért nem tűnt fel, mert az élete, a Rocky 1976-os megjelenése óta – kb. félévvel korábban, mint a StarWars-univerzum született meg a Sly-univerzum 😊 – a bulvárlapok célkeresztjében van az élete. Ezek alapján joggal alakulhatott ki bennünk az a fals kép, hogy amit a most 77 éves legendáról eddig nem tudtunk, azt nem is érdemes tudni. A róla, vele készült első hivatalos dokumentumfilmje – melynek executive producere is – egy eddig kevésbé ismert képet mutat meg, mely meglepően közvetlen, őszinte, kitárulkozó és ettől elképesztően motiváló is. 
Mondanám, hogy a macskák nem hoznak szerencsét mostanában a filmvásznon, mert a Cicaverzum is elég gyászosan teljesített – négy hét után még nem érte el a húszezer nézőt – és a Marvelek filmben is központi szerepet alakítanak a macskák, cicusok, de hiba lenne a doromboló négylábúak nyakába varrni a buktákat. Bár a Fekete Párduc 2. környékén már egyértelműen érezhető volt az a „tűnet”, amely most markáns sokkot okozott a mozipénztáraknál, így ennek következtében a MCU helyében a doromboló és a mekegő négylábúak alkalmazását a jövőben erősen hanyagolnám a filmekből. 
Azt már az elmúlt években többször meg kellett tapasztalni, hogy ha a magyar filmvígjátékokkal szemben voltak is elvárásaink, azokat a vásznon látottak fájdalmasan alulmúlták. Címeket most nem is sorolnék már. A lista bővült egy újabbal: Cicaverzum.