Bármennyire is meglepő, de minden idők legnagyobb akcióhőseinek egyikéről még nem készült „hivatalos” dokumentumfilm. Ennek a hiánya talán azért nem tűnt fel, mert az élete, a Rocky 1976-os megjelenése óta – kb. félévvel korábban, mint a StarWars-univerzum született meg a Sly-univerzum 😊 – a bulvárlapok célkeresztjében van az élete. Ezek alapján joggal alakulhatott ki bennünk az a fals kép, hogy amit a most 77 éves legendáról eddig nem tudtunk, azt nem is érdemes tudni. A róla, vele készült első hivatalos dokumentumfilmje – melynek executive producere is – egy eddig kevésbé ismert képet mutat meg, mely meglepően közvetlen, őszinte, kitárulkozó és ettől elképesztően motiváló is.

Syvester Gardenzio Stallone New York Hell’s Garden részén (a Pokol kertje) látta meg a napvilágot 1946. július 6.-án, ahol olyan volt felnőnie, mintha egy Arthur Miller regény lapjain olvasnánk – ahogy utal is rá a filmben. Édesapja fodrász, édesanyja pedig cigaretta árus volt egy menő klubban. Szülei, a folyamatosan változó megélhetési gondok, és részben az olasz temperamentum okán állandóan veszekedtek és az ifjú Sly, és öccse Frank, inkább ismerte a nevelőotthonok, mint a békés családi otthon melegét. Azt, amit a család nem tudott megadni számukra, azt a moziban, a filmek világában találták meg, amely azonnal rabul ejtette a két fiatalt. Eddig sablonosnak is mondható a történet, de az, ahogy az egyébként impulzív Sly életére, és ezen felül filmjeire, művészetére miként hatott az érzelmi támasz nélküli felnövés az igen explicit módon kerül most a szemünk elé. A klasszikus értelemben vett heroikus megdicsőülés történet – mint amilyen pl. a The Last Dance, vagy a Beckham-sorozat is volt –, helyett a Sly főszereplője életének azon momentumaira koncentrál, amelyek markáns hatással voltak az általa vászonra vitt karakterekre és történetekre, melyekkel emberek millióit motiválta. Miként transzformálta át filmjein keresztül közönsége felé azt a gyógyító erőt, amit a nehéz gyermekkora elől menekülve ő kapott a mozi, a film világától.Már a formátum is igen meglepő. Nem egy szokásos, üljünk le beszélgetni interjúfolyamot kapunk, hanem egy költözés közepébe csöppenünk, mivel Sly a Los Angeles-i életét feladva, új impulzusokat is keresve átköltözik a Keleti-partra, és miközben a munkások összepakolják a lakását, elcsomagolják személyes tárgyait, ő maga is számot vet ezeken keresztül az életével. Thom Zimny rendező, aki Bruce Springsteenről készített dokumentumfilmjeivel már két Emmy-t is nyert, dinamikus, reflexív, közvetlen módon visz bele minket a folyamatba. Stallonét ennyire közelről még sosem ismerhettük meg. Nincs beállított helyszín. A kamera folyamatosan mozgásban van, mintha minden beszélgetés alkalmával a nézők is jelen lennének. A film legvégén már kifejezetten bántott, a rövid, mindössze 95 perces hossz. Élvezettel figyeltem volna még több epizódon is keresztül Stallone „motivációs tréningjét”.

A szertelen elbeszélésmód kapcsán még az elején olyan érzésem volt, mintha Sly nagyon őszinte kitárulkozásain keresztül vezekelne, előre menekülne. Mintha az lenne a cél, hogy gyorsan legyen meg a film, történjen meg, de ahogy halad előre az idő felértékelődik a közvetlen hangnem, amely végül a legnagyobb erényévé válik a produkciónak.

A film első felében a Rocky karakter és film megszületése áll a középpontban, amely gyakorlatilag magát a Sly jelenséget is megteremtette. Az ehhez vezető útról, a soft-pornónak is titulált Broky, majd a Klute thriller és a Banánköztársaság vígjátékon keresztül, hogyan jutott el Henry Winkler mellé A lordok bandája filmbe, ahol Stanley Rosiello karakterén keresztül megtalálta saját hangját, már sok szó esett. Viszont arról már kevesebb, és számomra ez volt az igazi reveláció, hogy édesapjával milyen toxikus viszonyban létezett egész életében. Szülei válását követően Sly maradt édesapjával, öccse pedig édesanyjával – és ez az utolsó momentum, ahol édesanyáról említést tesz a film, aminek nyilván van saját jelentése. (Az is elgondolkodtató, hogy közvetlen családtagjai közül csak a 2012-ben elhunyt fia, Sage Stallone, kap említést és lányai, valamint felesége, Jennifer Flavin is csak villanásokra jelennek meg a filmben.) Frank Stallone 2011-ben hunyt el, de a film központi eleme az apa-fia viszony trauma és a feldolgozásnak stációi. Az érzelmi sebek még mindig ott vannak és fájdalmasak Sly számára, miközben az is egyre többféle módon kerül bizonyításra, hogy a szüleitől meg nem kapott szeretet keresése milyen hatalmas erőt adott számára a közönség kegyeinek az elnyeréséhez vezető úton. Hogy a saját fájdalmát miként transzformálta át a forgatókönyveibe, a karaktereibe, akik megkapják azt a törődést, amit neki sohasem sikerült elérnie szeretteitől. Az apjával folytatott életre szóló versengés, volt, amikor kevésbé volt drasztikus, de akad arra is több példa, amikor a tettlegességig fajult köztük. Ettől függetlenül Stallone sosem adta fel próbálkozásait elnyerni apja szeretetét, amit sokszor különleges ajándékokon keresztül próbált elérni.Pedig a versengés kimenetele igen hamar egyértelművé vált – válhatott volna. A Rocky megjelenését követő 16 évben az ifjú Stallone leforgatta az első öt Rocky-t, három Rambo filmet, plusz, többek között, a Kobra, a Tango és Cash, A bosszú börtönében sikerfilmjeit miközben arra is volt energiája, hogy olyan filmeket is készítsen, melyekkel megpróbálta számára új zsánerekben feltalálni magát, mint az Énekes izompacsirta, Dolly Parton oldalán, a szerintem nagyon vicces Oscar Provolóne urasága, vagy a valóban kevésbé sikeres Állj, vagy lő a mamám Bomowski karaktereként. A dokumentumfilmből kiderül, hogy ő maga is ez utúbbi filmjét tartja élete legnagyobb tévedésének.

Érdekes momentuma a filmnek, amikor a csomagolás közben előkerülő egykori interjúk kazettáit együtt hallgatjuk vele, és miként reflektál az akkori ifjúra, és miként instruálja a jelenből, múltbéli önmagát. Az már kevésbé meglepő, hogy mennyire frusztrált volt a filmjeit kritizáló „firkászokkal” szemben, hogy a filmjeit szerinte méltatlanul becsmérlőkön mennyire szívesen vett volna gyakorlatban is elégtételt egy sikátorban.

A „firkászok” becsmérlő kijelentései ellenére is tagadhatatlan, hogy Stallone hatása kitörölhetetlenül ott van napjaink filmművészetében. A dokuban ezt nem más erősíti meg számunkra, mint Quentin Tarantino, aki a tőle megszokott vehemenciával és precizitással elemzi Sly hatását az egyetemes és az ő személyes filmművészetére.

Egy másik prominens megszólaló Arnold Schwarzenegger, aki riválisból lett Stallone barátjává, üzlettárssá és szövetségessé. Csodálatát most sem rejti véka alá és méltatja Stallone képességét, amikor ambíciói és hírneve csúcsán is mindig előtte járt és színészként, rendezőként, íróként és producerként is sikeresen helyt tudott állni, ami lássuk be valóban komoly érdem.Sly arra is rávilágít, hogy főszereplőjének két alteregója irányítja az életét. Az egyik erőszakkal és szeretethiánnyal sújtott magánéleti hatások közt felnőtt férfi, valamint a filmeken, és a valóságban is létező kemény, de sebezhető főhős, aki élete számos momentuma felé mára megbánást tanúsít, miközben határtalanul büszke is az elért eredményeire és senkinek sem hagyja ezeket a sikereket megkérdőjelezni. Sylvester Stallone egy self-made-man, aki eltökéltsége, személyes ambíciói és ösztönei lévén lett, az, aki. Filmjei sajátosan lettek Stallone-filmek még abban az esetben is, amikor a számára sikert hozó izompacsirta, kegyetlen, öntörvényű harcosttól tudatosan más zsánerűnek akart látszani, mint pl. a Copland esetlen Freddy Heflin sheriffje.

A róla szóló dokumentumfilm is szakít a hagyományos formai elemek többségével és ezzel azokban hagyhat hiányérzet, akik a csillogás, a sztárélet világába várnak betekintést. E helyett a piros bokszkesztyűk, a fejkendős harcikések, az edzőtermek és a feláldozható zsoldosok világa mögött létező, nyughatatlan, sikerre éhes ambiciózus EMBERT ismerhetjük meg, akinek így még imponálóbb a hatása, mint a filmjein keresztül.

„Senki sem üt olyan keményen, mint az élet” - mondja leghíresebb karaktere, Rocky az első filmjében. A Sly megnézését követően ennek a legendás mondatnak még nagyobb a súlya, mint ahogy eddig érzékeltük.