29. Critics Choice Awards
Amióta filmes újságírással foglalkozom azóta figyelem a CCA eseményeit, de az idei lesz az első alkalom, hogy a végeredményben már az én szavazataim is szerepelni fognak.
A Critics' Choice Association (CCA) Észak-Amerika legnagyobb film- és TV-kritikusait tömörítő szervezete által létrehozott díjátadó a szezon azon kevés ceremóniáknak egyike, melyen a filmes és televíziós alkotásokat egyaránt díjazzák. Ami még, vagy leginkább megkülönbözteti a többi eseménytől, az a hangulata! A résztvevők minden évben a legközvetlenebbnek és legoldottabbnak említik. Erre hozom példának, az egyik kedvenc jelenetem, amikor még Broadcast Film Critics Association néven került átadásra 2003-ban a díj és a Legjobb színész kategóriában Daniel Day-Lewis, Jack Nicholson és Robin Williams voltak jelöltek. Salma Hayek lépett a színpadra a díjat átadni, ami ezután következett, az egy utánozhatatlan fejezet a díjszezonok ...
A Golden Globe-díjkiosztó mindig is lazább hangulatú rendezvénynek számított, mint az Oscar, lévén a műsor előtt/alatt felszolgált vacsora és a mindig nyitott bár bőven ad lehetőséget a feszültséget/izgalmat/lámpalázat oldó „megoldások” vételezésére. Ennek hatásai gyakorta meg is látszanak a részvevőkön. Az évek során a Beverly Hilton báltermének falai láttak őszinte kitárulkozásokat, botrányos beszólásokat, politikai szónoklatokat, de még rosszul időzített ...
Magam is 
Tricia Tuttle, a BFI London Filmfesztivál (LFF) korábbi fesztiváligazgatóját nevezték ki a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál igazgatójának a 2025-ös évadtól. 
A Critics Choice Association tagságommal járó szavazási „kötelezettségem” kapcsán az animációs filmek terén volt jelentősebb lemaradásom, így a szavazólapom leadása előtt ezekből volt több pótolni valóm. A Nimona már a nyár közepe óta elérhető a Netflixen, de én csak most jutottam el a megnézéséig. 
A sportfilmek jellemzően egy adott sportoló egy adott eseményre történő felkészülését és sikerét és/vagy elbukását szokták megörökíteni – többnyire. Azt, hogy valaki ötször vág neki élete célkitűzésének azt ritkán látjuk filmen elmesélve. 
Ridley Scott továbbra is maradt az, aki volt, egy korszakos filmrendező zseni, aki páratlan vizualitással képes, a nézőket a moziszékekbe ragasztó történeteket elmesélni – ha van kedve hozzá, mert hát a G.I. Jane és a Jogász filmjeit sem lehet meg nem történtnek nyilvánítani. Míg Joaquin Phoenix, akit pont az első közös filmjük, a 2000-ben készült Gladiátor emelt be az A-ligába és az első Oscar-jelölését hozta meg számára mára „felért” a rendező mellé. Három további Oscar-jelölést és egy szobrot tudhat azóta magáénak és mára generációja meghatározó színésze lett. A karrierjét többszörösen felfüggesztő és újrakezdő Phoenix az utóbbi időben előszeretettel bújik nárcisztikus szociopaták bőrébe a filmvásznon, ...
Bármennyire is meglepő, de minden idők legnagyobb akcióhőseinek egyikéről még nem készült „hivatalos” dokumentumfilm. Ennek a hiánya talán azért nem tűnt fel, mert az élete, a Rocky 1976-os megjelenése óta – kb. félévvel korábban, mint a StarWars-univerzum született meg a Sly-univerzum 😊 – a bulvárlapok célkeresztjében van az élete. Ezek alapján joggal alakulhatott ki bennünk az a fals kép, hogy amit a most 77 éves legendáról eddig nem tudtunk, azt nem is érdemes tudni. A róla, vele készült első hivatalos dokumentumfilmje – melynek executive producere is – egy eddig kevésbé ismert képet mutat meg, mely meglepően közvetlen, őszinte, kitárulkozó és ettől elképesztően motiváló is.