Vajon lesz-e Oscar-kategória a CGI Designer, és az AI Promp Engineer?
Egyre kevesebb a valós díszlet és az élő szereplő a filmekben, melyek előállítása egyre inkább külön álló szak/mérnöki-feladat.
A filmnek az egyik alapvető küldetése a minél tökéletesebb illúzió keltése – most már elsősorban nem is a vásznon, hanem – a képernyőn, amelynek a folyamatos hajszolása vitte előre a szakmai és kifejezésmódokat előidéző fejlődésében. Látva azt, hogy milyen sterilen tökéletes megrajzolt világokba visznek el bennünket az új alkotások – a forgatókönyvek rovására – egyre aktuálisabbá válik a felvetés(em). Mindez a Hófehérke most megjelent első, és a Mufasa: Az oroszlánkirály második előzetese kapcsán ötlött fel bennem markánsan újra.
Mind a két előzetesben az emberi és az állati karakterek is bizarr módon mozognak a nyomasztóan hamis világokban, amelyek a valóság látszatát próbálják kelteni, de nekem – az eddig ...
Egy hete ért véget a nyár leglátványosabb európai hiúsági vására, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál. Az alig pár lépésnyi bevonulás a Bd de la Croisette első számú épülete felé, majd a lépcsőin történő felsétálás sokak számára fontosabb, mint egy filmbeli alakítás – vélhetően több emberhez is tudnak eljutni az erről készült képek, mint egy átlagos filmszerep. Ahogy az lenni szokott a vetítésekre, és az azt megelőző felvonulásra nem csak a film-, hanem a divat világának jelenlegi, vagy már a rivaldafénytől eltávolodott képviselői is meghívást kapnak, akik igyekeznek is élni a lehetőséggel. Az idei ruhákat elnézve volt, aki megelégedett néhány centi zsinórzattal, és/vagy némi átlátszó tüllel, míg a másik ...
Tom Rosenberg producer, Dustin Hoffman díjátadó, Clint Eastwood rendező, producer, Barbra Streisand díjátadó és Albert S. Ruddy producer a Millió dolláros baby Legjobb film Oscar-díjával a 77. Oscar-díj átadón. 
© Shochiku Co., Ltd. – Rhapsody in August by Akira Kurosawa (1991) / Graphic creation © Hartland Villa
Nehéz elhinni, hogy a női szíveket látványosan megdobogtató Ryan Goslingot az anyukája azért vette ki az iskolából, és inkább otthon tanult vele, mert a szótlan fiúcskát az osztálytársai folyamatosan csúfolták, cikizték. Majd, amikor néhány évvel később, 1993-ban a húgával, Mandival énekesként 17 ezer jelölt közül megnyert egy tehetségkutatót és a Mickey Mouse Club állandó szereplője lett, azt gondolhatnánk minden helyére került az életében. Nos, ez távolról sem igaz. A Gosling-család azért nem lakott abban a komplexumban, ahol a többi gyerekszereplő is a szüleivel, mert ezt a luxust nem engedhették meg maguknak, ugyanis a kis Ryan volt a család egyetlen pénzkeresője, ezért egy lakókocsi parkban laktak a közelben. Így gyakran ...
Az angol színésznő karrierje már 2003-óta íródik a hivatalos adatbázisokban, de a nagy közönség a 2006-ban bemutatott Az ördög Pradát visel óta emlékszik rá többnyire, ahol saját keresztnevét viselve parádézott Meryl Streep és Anne Hathaway mellett. A következő nagyobb állomás Az ifjú Viktória királynő volt 2009-ből Ruppert Friend oldalán, de üldözte Benicio del Toro is a Farkasember ben, majd Bill Nighy is a vicces Rakoncátlan célpont ban, majd Matt Damon oldalán a Sorsügynökség ben, már az összeesküvések hálójából kellett megtennie kb. ugyanezt. Ezután jött a Lazacfogás Jemenben , ahol Ewan McGregorral keveredett romantikus viszonyba, majd következett a Looper - A jövő gyilkosa . Az igazi áttörést A holnap határa hozta meg ...
A Cannes-i Nemzetközi Fesztivál új versenyszekciót hirdetett, Immersive Competition néven, mely ezentúl minden évben része lesz a hivatalos programnak. A fordításban „magával ragadó” elnevezésű kategóriában olyan alkotások szállhatnak versenybe, melyek elsősorban a film, mint médium fejlődését vizsgálják és ezáltal párhuzamot vonnak a virtuális valóság, a virtuális produkció, a mozi és a kollektív történetmesélés között. Röviden a Mesterséges Inteligencia és a 3D megjelenítő eszközökkel létrehozott és elmesélt történetek számára nyitja meg a lehetőséget. Versenyszekcióba nyolc alkotás került, melyek között található kollektív, helyalapú virtuális valóság és kevert valóság élményeket kínáló, valamint ...
A Média Hungary 2024 rendezvényről hazafelé tartva Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. stúdióvezetőjének örömteli telefonhívására érkeztem vissza fővárosba. A nagy hír, hogy az Oscar-díjas Michael Hazanavicius rendezésében készült La plus précieuse des marchandises című animációsfilm is ott lesz az idei Cannes-i versenyprogramban, amely alkotásnak a döntő többsége, szerénytelenség nélkül mondhatjuk, a világhírű kecskeméti animációs filmstúdióban készült! A siker értékét növeli, hogy legutóbb az Arany Pálmáért Ari Filman 2008-ban készült Libanoni keringő alkotása szállt versenybe, amely akkor a Pálmát ugyan nem hozta el, de a Critics Choice Awardson a Legjobb idegennyelvű film lett, és a Golden Globe-ot is elvitte, valamint ...
Korábban, amikor Gillian Anderson GG-n viselt vaginamintás ruhája kapcsán, a stílusváltozásait vettem sorra, magam is megjegyeztem, hogy az X-akták egykori Scully nyomozója
A különleges „öltözet” hátterében a