Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényének ötlete 1962-ben fogant, amikor Az ember a Fellegvárban című regénye kapcsán a nácik tettei után kutatott. Hozzáférést kapott a Berkley-i Kaliforniai Egyetemen archivált második világháborús Gestapo-dokumentumokhoz és találkozott az S.S. tisztek Lengyelországból származó naplóival. Az iratokban olyan kegyetlenségekkel találkozott, hogy alig bírta őket elolvasni, ám az egyik naplórészlet mégis mélyen megmaradt benne: "Éjszakánként az éhező gyermekek jajgatásaitól nem tudunk rendesen aludni." Dick elborzadt ettől a mondattól. Szerinte nyilvánvalóan súlyos mentális befolyás alatt lehetett az, aki ezt leírta. Ezt arra a hipotézisre alapozta, hogy a nácizmust nem egy személy, hanem egy csoportosulás alkotta. Eszméjük érzelmileg annyira hibás, hogy az „ember-alkotta” kifejezés nem alkalmazható rá. Az empátia hiánya olyannyira szembetűnő esetükben, hogy Dick szerint nem lehet őket emberi lényeknek nevezni, noha külső megjelenésük alapján annak látszanak.

Ebből, és más hasonló elméletekből fakadó, a jövőre vetített gondolatait valósággal ontotta magából. A megrögzött paranoiás szerző igen gyakran élt tudatmódosító szerekkel, amelyek még szárnyalóbbá tették a fantáziáját. A hippi korszakban tobzódó Amerika ennek ellenére – vagy éppen ezért – falta a műveit, így természetesnek volt mondható, hogy a filmesek is érdeklődést mutattak az 1966-ben megjelent írása iránt is.

A 70-es évek elején az elsők között Martin Scorsese és Jay Cocks forgatókönyvíró-kritikus duó kezdett el érdeklődni a könyv megfilmesítése iránt, de nagyratörő terveik hamar elhaltak.

1974-ben a Herb Jaffe Associates képviseletében a mogul fia, Robert lépett a színre és a szerzővel való sikeres megállapodás után a forgatókönyv megírására is vállalkozott.

Mindeközben 1975-ben egy Hampton Fancher nevű költő és revü-táncos gondolt egy nagyot és 10 ezer dollárral a zsebében nekivágott gyermekkori álma megvalósításának: filmet fog csinálni Hollywoodban! Régóta írogatott forgatókönyvnek nevezhető dolgokat, ám a filmkészítés hátteréről nem sokat tudott, de egyben biztos volt: sci-fi sztorit akart. Dick története az egyik kedvence volt, de a világtól igen elzártan élő szerző közelébe férkőznie neki, Jaffe-vel szemben, nem volt egyszerű. Elszántságát jól mutatja, hogy kb. egy év kitartó munka után végül összejött a találkozó, és Dick meglepően igen előzékeny volt az újabb filmes kalandorral szemben.

A sztorihoz tartozik, hogy Dick munkásságát a szakma és a kritika is igen lenézően kezelte, így hiúságának kifejezetten jól esett, ha írásai megfilmesítésre vonatkozóan kapott megkeresést. Az egyik kritika, munkája mélységének – értsd komolyanvehetőségének – méltatásaként például a következőket írta róla: „Hogy lehetne komolyan venni egy zavarodott tekintetű, kábítószeres, megrögzött nőgyűlölő őrült következtetéseit, aki rendszeresen azt híreszteli magáról, hogy a teremtő folyamatosan beszél vele?”

Fancher és Dick ennek ellenére azonnal megtalálták a közös hangot és már első beszélgetésükben odáig jutottak, hogy a női főszerepre megállapodtak Victoria Principal személyében is (Pamela a Dallasból). Csakhogy a jogok ekkor még Herb Jaffe-ék kezében voltak, de Fanchert ez nem érdekelte. A szerzővel való találkozástól valósággal fanatizálódott és teljesen a sztori megfilmesítésének rabjává vált. Elszántságával megfertőzte egy régi ismerősét Brian Kellyt is, aki többnyire a Flipper kalandjait bemutató TV-sorozatokban gyűjtögette a krediteket, de egy szerencsétlen motorbaleset következtében szerzett sérülései okán a színész karrierjének búcsút kellett intenie. Fancher ajánlata pont kapóra jött a számára és lelkesen szállt be mellé, így már ketten próbáltak előre haladni a projekttel. Ugyanez nem volt elmondható Jaffékről. Robert hiába küzdött, sem a könyve sem az elképzelési nem találtak támogatót, miközben Fancherék oldalán egyre több pozitív visszajelzés realizálódott. Közel két év tétlenség után Kelly gondolt egy nagyot és időpontot kért Robert Jaffétől. „Figyelj Rob, – tért rögtön a lényegre a nagymenőt adva Kelly – szerintem mindenki jobban járna, ha a kreatív energiáidat más filmtervekre összpontosítanád. A döntésed mi 2000 dollárral támogatnánk. Benne vagy?” Az ifjabbik Jaffe ott helyben belátta, ez a projekt neki tényleg nem fog összejönni, így megegyeztek.

Fancher és Kelly eufóriában úszva egy újabb – szerintük végleges – forgatókönyv változatot csináltak és az akkor még csak bemutatás előtt álló A szarvasvadász producerének, Michael Deeleynek tudták eljuttatni Kelly kapcsolatain keresztül. Ekkor már mind a ketten igyekeztek a nagymenő látszatát keltve direkt felhívni Deeley figyelmét, hogy a könyvet további hét producernek is odaadták, így ne sokat habozzon, döntsön hamar, ha érdekli a projekt.

Folyt. köv.

Ha tetszett/tetszik az írás javaslom A keresztapa, vagy az azt készítő stúdió tulajdonosának Charlie Bluhdornnak, vagy Kevin Costner Waterworld - Vízivilág filmjének a sztoriját is.