Vacak egy nap ez a mai.
Korán reggel a zeneipar minden tekintetben utánozhatatlan zsenijének, Quincy Jones-nak a halálhírét olvashattuk, akinek megszámolhatatlan csodálatos dallamot, slágert, fantasztikus produkciókat, és nem mellesleg sztárok tucatjait köszönhetjük! Majd utána az érkezett, hogy Forgács Gábor is felköltözött.

Még nagyon régen Koós János mutatott be minket egymásnak, akivel több nemzetközi vízen is volt szerencsém együtt vitorlázni. Ezeken a regattákon többnyire ketten feleltünk a legénység élelmezéséért. A hivatalos „hajószakács” szerep az enyém volt, de mivel a dalostorkú nem nagyon tudott sokat aludni egyhuzamban, és remekül is főzött, folyton besegített. Az együtt főzések alkalmával csoda sztorikat lehetett tőle megtudni a pályája elejétől kezdve az elképesztő orosz turnékon át a magyarországi fellépésekig. De, ahogy korán reggel a halpiacon alkudozott, félig oroszul, félig magyarul az volt igazán filmbe illő. Csodálatraméltó volt, hogy micsoda elképesztően nagyvonalú vitalitással élte az életét. Örökre beégett igazi tanulmányutak voltak a reggeli bevásárlásaink – is. Az külön bejegyzést érdemel, amikor egy alkalommal Józsa Imre is társult hozzánk egy regattára. Életem legszórakoztatóbb 10 napja volt az a kaland!

Visszatérve a Forgács Gáborral való találkozásra az utánozhatatlan Jani a bemutatás alkalmával is, mint kiváló konyhai főszakácsot mutatott be és az emlékezetes reggeli halpiacos kalandjaink közül osztott meg párat Gáborral. Az eredmény, mint mindig, óriási röhögés volt, amelyre válaszul természetesen Forgács Gabi is osztott meg néhány sztorit a konyhából.
Azóta, ha bármikor bárhol találkoztunk mindig kaptam tőle egy remek szakácsos viccet. Legutóbb a Mafilm folyosón találkoztunk, és akkor az alábbit kaptam tőle. Nem tudtam, nem tudhattam, hogy ez lesz az utolsó.
A vicc:
Meghal a Dalai láma, és felkerül a Mennyországba. A főnök személyesen fogadja a kapunál majd körbe vezeti. Amikor megtelepszenek a felhőkön, Isten megkérdezi tőle:
- Nem vagy éhes, barátom?
- De igen, Uram, szívesen harapnék valamit.
Isten elővesz egy konzervet, kinyitja és odaadja a Dalai lámának. Elveszi a konzervet és miközben eszegeti lenéz a Pokol irányába, ahol azt látja, hogy az elkárhozott lelkek sült malacot, vadat, csoda édeségeket esznek. Nem szól semmit.
Másnap Isten ismét megkérdezi, nem éhes-e? A Dalai láma tisztelettel igennel válaszol, amire egy konzervet kap megint. A Pokolban ezúttal steak, töltött csirke és pezsgő az asztalokon.
Amikor harmadnap ugyanez játszódik le, a Dalai láma nem bírja tovább, és megkérdi:
- Uram, hogy van ez, hogy én, aki mindig megtürtőztettem magam, alázatosan éltem, csak konzervet kapok, míg a Pokolba kerültek fejedelmi étkezésben részesülnek?
Erre Isten szabadkozva:
- Tudod, gyermeken itt fent olyan kevesen vagyunk, hogy nem érdemes szakácsot tartani...

Remélem odafent, most már legalább eggyel többen vannak, remek a kaja is és jókat röhögnek!