Népszerű a Netflixen The Greatest Night in Pop címen egy dokumentumfilm. Ami jó is. De!

Én/mi ezt már láttuk, úgy kb. 35 évvel korábban. Jó nem pont ezt, mert az új változathoz készültek frissen forgatott részek az egykori résztvevőkkel, de a történet alapja, hogy miként zajlott a dal felvétele, az eredeti felvételek, már egyszer meghódították a világot. Amit most látunk az néhány új interjúval kiegészített újra kevert remix.

A mai fiatal közönség számára nehezen megfogható, hogy mit jelentett a 80-as évek fiatalságának az a jelenség, amit a film bemutat. Ha azt mondom Dua Lipa, Lady Gaga, Taylor Swift, Ariana Grande, Miley Cyrus, Billie Eilish, Justin Bieber, Ed Sheeran, Sam Fender, Imagine Dragons és Bruno Mars összeáll egy nótára, akkor kb. érzékeltetni tudom a dolog lényegét, de teljesen visszaadni még aligha. Már az alap, a Bob Geldof ötlete alapján megszületett Live Aid is akkora show volt – amelynek egy részletét a Bohém rapszódia is megidézte –, hogy nem tértünk magunkhoz az ámulatból. Az ezt követően csatlakozó amerikai pop-rock elit ezt az ámulatot fokozta még tovább. És mivel a marketing-érzékük odaát mindig is jobb volt, mint az Európai előadóknak, a dokumentumfilmben bemutatott dal és a közreműködők teljesen háttérbe szorították a Do They Know It’s Christmas? dalt.

Hogy mennyire globális jelenség lett/volt a We Are The World dal azt jól mutatja, hogy a kor legnagyobb magyar komikusa, Hofi Géza is készített belőle paródiát, Piál a Föld címmel, ami szintén giga sláger lett, legalábbis Magyarországon. És nem mellesleg megmutatta, mennyire zseniális énekes volt Hofi. (Azt máig nem értem, hogy nem jutott eszébe senkinek régi örökzöld magyar- vagy világslágereket énekeltetni vele egy lemezre, mondjuk a Deák Big Band kíséretével, mint pl. Azok a húszas évek…. Alfonsó számára, aki szintén zseniális énekes is volt, Grósz/Galambos/Lagzi Lajos jóvoltából megadatott egy sramli lemezen jókedvűen énekelni, és persze ha már sramli, akkor jódlizott is; és hogy hangszeres zenésznek is mennyire zseniális volt, arra itt a Pisztráng ötös, ami szintén örök klasszikus.)

Akinek tetszett The Greatest Night in Pop vagy tervezi megnézni, annak javaslom nézze meg hozzá az 1985-ben készült eredeti / korabeli / alap verziót is, amit még Tom Trbovich jegyez, mint rendező és Jane Fonda volt a „háziasszonya”. A kettő együtt ad teljes képet.

Nekem személy szerint azért tetszik jobban az eredeti változat, mert az megvillant részleteket a dal, valamint Quincy Jonesszal és rajta keresztül több előadó mögött is közreműködő zenészekről.

És innentől nagyon személyes lesz. Mert a most felsorolásra kerülő urak, igaz meghúzódva a pop sztárok árnyékában, de legalább annyira meghatározói a korszaknak. Nem véletlen, hogy több világsláger megszólaltatásában közreműködtek és a We Are The World alapjai is az ő érdemük. Első alkalommal Quincy Jones terelte őket össze a Don’t Stop ’Til You Get Enough slágerben – és a többi már történelem, ahogy mondani szokták.

Elsőként a dobos John „JR” Robinson. Amikor megszereztem a felvételt, szinte nézhetetlenül megnyúltra néztem VHS-en azt a részt, amikor még a demo feljátszása előtti beálláskor groove-ot dobol a stúdióban és Jacko erre táncolva szórakoztatja Lionelt. Embertelen dobolás van ott kérem! Hogy ki az a „JR”? Könyvet lehetne írni róla – de szerencsére már írja a visszaemlékezéseit. A „JR” olyan a pop szakmában, mint Hollywoodban a Jack, a Clint, a Marty, vagy a Meryl. Nem kell semmi mást mondani, csak annyit, hogy „JR”. Ha a nevét nem is ismered, biztos táncoltál már az ütemeire. Jackson legtöbb ikonikus dalában ő dobol. Az Off the Wall lemezen minden dalt. Itt pl elmeséli, hogyan született meg a dob intro a Rock With You slégerhez. A Thriller albumon nem minden dal az „övé”, mert pl a Beat it egy másik dobos legenda Jeff Porcaro érdeme, – a dalban közreműködik a TOTO zenekarból társa, Steve Lukather is igen emlékezetes gitározást elővezetve – míg a Billie Jean groove-jával Ndugu Chancler írta be magát a nagykönyvbe. JR ritmusai a Bad albumon is igen meghatározóak – a hat legsikeresebb dal az „övé” – és itt most egy szinte végtelen felsorolásba lehetne kezdeni Madonna, Whitney Houston, Luis Miguel, Rod Stewart, Eric Clapton, Natalie Cole, David Foster és még sok egyéb híresség dalait említve, ahol őt hallhatjuk. Mivel szerencsére a mai napig aktív zenész a fiatalok kedvéért is legyen itt egy példa, Lady Gaga Stupid Love, ami szintén az ő műve. Nem mellesleg Hans Zimmer és James Newton Howard is őt kéri fel, ha dobosra van szüksége filmzenékben. Érdekes, hogy Jackson koncertjein többnyire Jonathan Moffett dobolt, aki mindig különleges dobcuccokat villantot, amivel még George Michael egyik turnéján is hozzájárult a színpadképhez.

A basszusgitározás Louis Johnson érdeme, aki alapvetően a Brothers Johnson zenekar tagja volt, de a 70-80-as évek valamennyi nagy előadóművészével dolgozott. Basszusgitárosok számára alap, hogy Leo Fender kifejezetten az ő játéktechnikájára, stílusára fejlesztette ki a Music Man StingRay hangszert. Hogy mi is az a slap technika annak részletezésébe most nem mennék bele, de ha az első dokufilmet megnézed magadtól is rájössz, miért volt Johnson beceneve „Thunder-Thumbs” vagyis Villám-ujjak. Ha a Billie Jean-t hallottad, mert biztos hallottad, akkor az tőle olyan, amilyen! Előadók, akiknek dalaiban halhattad még: George Duke, George Benson – pl a Give Me the Night – Aretha Franklin, Herbie Hancock, Donna Summer, Stevie Wonder, Temptations, The Supremes vagy Szabó Gábor és Björk. Johnson 2015-ben hunyt el, hatvan évesen, de így is megkerülhetetlen életművet hagyott hátra.

A zongora és a szintetizátorok megszólaltatója Greg Phillinganes, aki alapvetően klasszikus zenei tanulmányok felől érkezve került a „szakmába”. Őt Ricky Lawson dobos ajánlotta Stevie Wonder figyelmébe, akivel 1976-81 között turnézott. De, ami igazán meghatározó vele kapcsolatban az a szinte testvéri összefonódása a Jackson családdal, amely 1978-ban kezdődött. Első munkája a Jacksons Destiny albumának a hangszerelése volt, majd a Triumph albumon már ő ült a billentyűk mögött. Majd amikor Michael szóló karrierjébe kezdett állandó munkatársként szerepelt mellette és valamennyi szóló lemezén meghatározó szereplő lett és valamennyi koncertjének ő volt a zenekarvezetője és zenei igazgatója is. A Thriller szinti akkordjainak a felépítését itt meséli el. Elképesztő karrierjében olyan nevek lemezein dolgozott / dolgozik, mint Paul McCartney, Anita Baker, Donna Summer, Richard Marx, Sheryl Crowe, Mick Jagger, Toni Braxton, Paul Simon, Michael Bublé, Mariah Carey, Michael Bolton, Lionel Richie, Joe Cocker, George Benson, Eric Clapton és persze Quincy Jones számos egyéb projektjein. Hogy Phillinganes zenei gondolkodása mennyire meghatározó volt Michael Jackson életművében azt jól mutatja, hogy a Cirque du Soleil is őt kérte fel a Michael Jackson: The Immortal World Tour zenei igazgatójának.

Ebből a rövid, szinte felszínesnek mondható bemutatásból is kiderül, hogy az a három hangszeres zenész, akik egy pillanatra felbukkannak a produkcióban mennyire meghatározó szereplői voltak a korszaknak. Kár, hogy az új változat még azt a pár extra pillanatot is elvette tőlük, amit az első változatban megkaphattak.

A filmből számomra további emlékezetes pillanatok:

• Amikor Harry Belafonte tiszteletére spontán felcsendül The Banana Boat Song (Day-O)
• Stevie Wonder Bob Dylan-t mímelve előénekli a sorait, majd Bob szinte egy az egyben azt énekli bele a mikrofonba
• A kevéssé ismert nevek közül lehengerlően, a mezőnyből magasan kiemelkedve énekel Dionne Warwick, Steve Perry (Journey), Daryl Hall (Hall & Oates) és Huey Lewis
• Az is örök, amikor Cyndi Lauperrel levetetik a nyakláncait 😊 és nem mellesleg milyen stenkben énekel ő is.
• Amikor Stevie Wonder felajánlja Ray Charlesnak, hogy kikíséri a mosdóba. Az a röhögés!!
• Amikor Richie és Jackson megölelik egymást örömmámorban úszva, már önmagában micsoda pillanat, de a többiek arcát is érdemes figyelni.

Ami nem annyira:

• Azt már a korabeli változatban is érezni lehetett, hogy Al Jarreau „furcsán” viselkedik, de hogy ennek a pontos okát most miért kellett ennyire kihangsúlyozni, azt nem érzem igazán helyénvalónak.
• Ha már új beszélgetések készültek, vonatkozhatott volna néhány kérdés még Ken Kragen producerre, aki nélkül nem sikerült volna összehozni a projektet
• Az új változat jobban fókuszál Quincy Jones stúdió ajtóra elhelyezett soraira, „Check your ego at the door!” Ez egy nyilván markáns és fontos mondat és senki más nem írhatta volna fel, mint maga Quincy. De ha már fókuszt kapott, érdemes lett volna megemlíteni, hogy a következő évi Grammy-n, ahol nyert a dal, a producer-zseni külön ki is tért rá köszönőbeszédében, kvázi bocsánatot kérve miatta!
• Az említett egót pont Prince nem tudta kint hagyni az ajtó előtt, és inkább meg sem jelent a felvételen, aminek a jelentőségéről Lionel Richie az új változatban is beszél de még Jimmy Kimmel showjában is sztorizott.

Nosztalgikus volt újra megnézni a sztorit, mert nagyon kellemes élményeket hozott elő, és az új interjúk is adtak hozzá. De, ami most is és mindig lenyűgöz benne, a sok világhírű, különböző stílust képviselő művész együttműködése, összhangja a projekt sikerének az érdekében. Ha valamit, akkor ezt lenne jó újra megtanulni tőlük, hogy az egyéni érdekeink lehetnek különbözőek, de az igazán fontos dolgokat csak együtt, összhangban tudjuk sikerre vinni.

We Are The World

Update:John "JR" Rbinson megosztott egy insta-sztorit, ahol kb az általam leírtakat kéri számon a remix rendezőjétől, merthogy a zenei alapot létrehozó zenészek, még a stáblistában sem kerültek megemlítésre, ami azért elég ciki. Respect Mr. Robinson!