Legjobb vágás
Az, hogy az idei Oscar mezőny leghosszabb filmjét a moziteremben ülve nem a leghosszabbnak érezzük, az a vágó érdeme. (A Wickedet én legalább kilencszer hosszabbnak éreztem, mint A brutalistát.) A vágó az, aki a film idő érzetével képes azt az illúziót megteremteni, ami beszippant minket a történetbe. Jancsó Dávidnak ezt a varázslatot ismét sikerült megtennie. Némileg szomorú, hogy a díjszezon elején még egyértelműnek tűnő esélyeit a stúdió a kampány során nem támogatta, valamint a párbeszédek AI polírozása kapcsán kialakult „hiszti” – a botrány szót direkt nem használnám – némileg beárnyékolja az esélyeit. De bízzunk benne, hogy a szakma látja a lényeget a filmben!
Másrész egy magyar filmrajongónak micsoda elégtétel, hogy a Jancsó feliratot láthatja egy Oscar szobron!!
Az Oscar-t kapja: Jancsó Dávid – A brutalista

Legjobb adaptált forgatókönyv
Sokan harsogják előre a Konklávé sikerét, amely akár be is következhet, és amivel nehezen fogok egyetérteni. Az, hogy minden drámai fordulat előtt Lawrence-t (Ralph Fiennes) félrehívja a bizalmasa és közöl vele valamit, amit vagy hallunk, vagy nem, majd vágás és már a „bűnöst” faggatja, frappáns filmszerű fordulatnak nem nevezném – és még sorolhatnám. A Vatikán zárt világából sem mutat annyi újdonságot, ami miatt lelkesedni kellene érte. A Sehol se otthon jól idomul az Elvis-től a Rocketmanon át a Rayig tartó vonalba, de jelentősen egyiken sem emelkedik túl. A Sing Sing és a Nickel Boys azért kap kevesebb említést, mert eleve kevesebben látták őket, holott két remek filmről van szó. A Nickel Boys elbeszélésmódja egészen különleges, a történet adaptálása már csak ezért is roppant figyelemreméltó, míg a Sing Sing remek alakításokra adott lehetőséget a színészeknek. (Szomorú, hogy csupán Colman Domingo kapott színészi jelölést a két filmből.) Az igazságos az lenne, ha a Nickel Boys vagy a Sing Sing neve hangzana el a boríték felbontását követően.
Az Oscar-t kapja: Sing Sing

Legjobb forgatókönyv
Jesse Eisenberg számára a jelölés is hatalmas elismerés a Rokonszenvedés kapcsán, amit a Hollywood-i viszonyokat ismerve még akár sikerre is válthat, míg a Szeptember 5. sikere az est meglepő fordulatai közé kerülne a másnapi hírekben. Az Anora és A brutalista a végső sikerre is esélyesek, amelyekhez szükség lehet a kategóriának a behúzására, de a magam részéről A szer forgatókönyvét tartom a legjobbnak. Meglepő, bátor, néhol már-már horrorisztikus. Minden olyan elemet tartalmaz, amit a mai fiatal közönség szeret a filmekben.
Az Oscar-t kapja: A szer

A színészi kategóriák

A díjszezon eredményeit látva régen voltak ennyire lefutottnak tekinthetők a színészi kategóriák.

Legjobb női mellékszereplő
Egy rossz filmben nyújtott alakítás vajon mennyire számít jónak? – merül fel a kérdés Zoe Saldana Emilia Perez alakítása kapcsán. Valamint az is sokakat foglalkoztat, hogy miként került a mellékszerep kategóriába miközben az egész filmben ő van a legtöbbet a vásznon? A jelöléseket a stúdiók teszik meg, az Akadémia csak minimális vétóval élhet. Ariana Grande szempilla rebegtetéseit egyáltalán nem érzem elégségesnek még a jelöléshez sem. Mint énekest kedvelem, de számomra érthetetlen a jelölése.
Isabella Rossellini Konklávé jelölése örömteli, egy korszakos színésznőről beszélünk, számos csodás szereppel a háta mögött. Az itt nyújtott alakítása mindössze 7 perc 51 másodperc. Ha nyer – lehet sokan az életműve miatt adják neki a voksukat – akkor ő lehet a második legrövidebb vásznon töltött időért női mellékszerep Oscar-díjat kiérdemelt színésznő. A „rekorder” Beatrice Straight, aki Sidney Lumet rendezte 1976-os Hálózat mellékszerepében mindössze 5 perces „vászonidővel” érdemelte ki a szobrot. A második, még jelenleg, a rangsorban Judi Dench, aki a Szerelmes Shakespeare-ben 8 perccel vihette haza a szobrot.
Monica Barbaro (Sehol se otthon) és Felicity Jones (A brutalista) bánkódhatnak leginkább a Netflix trükközésén, mert sajnos Saldana elhappolja előlük a szobrot.
Az Oscar-t kapja: Zoe Saldana

Legjobb női főszereplő
A „Popcorn színésznő” sikere egy remekül eladható Hollywood-i sztori lesz, amely sok kattintást hoz majd minden résztvevőnek. Nem mellesleg az alakítás is remek. Sokat vitatkozni nem lehet vele. Mikey Madison biztosan kap még számos lehetőséget, ahogy majd Cynthia is, így talán Fernanda Torres lehet majd szomorú, hogy az esélyt egy ilyen remek alakítással sem tudta díjra váltani. A spanyol színész jelölése nálam szintén az indokoltalan jelzőt vonja maga után. Az ötösben sokkal inkább helye lett volna Zendayának a Challengersért vagy még inkább Marianne Jean-Baptiste-nek a Keserű igazságok alakítása kapcsán.
Az Oscar-t kapja: Demi Moore

Legjobb férfi mellékszereplő
Jeremy Strong (The Apprentice – A Trump-sztori) jelölése a választások következtében kialakult közhangulattal (is) indokolható. Edward Norton (Sehol se otthon), Guy Pearce (A brutalista) jelöléseit nem lehet indokoltalannak mondani, ahogy az ismeretlenségből felbukkanó Yura Borisov (Anora) esetében sem. Az Utódlás kapcsán nagyot ment Kieran Culkin egy Roman Roy-hoz hasonló karakter megformálásával egyedülálló esélyese a kategóriának. Bárki más színpadra szólítása meglepetés lenne.
Az Oscar-t kapja: Kieran Culkin

Legjobb férfi főszereplő
Adrien Brody több mint 20 évvel a ledöntős csók, majd a szájsprés-alakítása után írhat újra Oscar történelmet – megérdemelten. Timothée Chalamet SAG-AFTRA-díja némileg bezavart, de nem hiszem, hogy jelentős befolyással lenne a végkimenetelre. Sebastian Stan (The Apprentice – A Trump-sztori), a nagy meglepetés a kategóriában, az esélytelenek nyugalmával érkezhet a Dolby-ba, ahogy Ralph Fiennesnek sem kell bajlódnia köszönőbeszéd kitalálásával. Colman Domingo, akit tavaly is jelöltek a Rustin kapcsán, sok lelkes támogatóval rendelkezik, de mindez aligha lehet elégséges Brody díjszezonban mutatott dominanciájának a megtöréséhez.
Az Oscar-t kapja: Adrien Brody

Legjobb rendező
Erről a kategóriáról sokat elmond, hogy sem Edward Berger, sem Denis Villeneuve nem fért bele. James Mangold meg igen, akinek a munkásságát nagyon kedvelem, de az első rendezői jelölését nem fogja díjra váltani. Az más kérdés, hogy én Az aszfalt királyai kapcsán inkább jelöltem volna, mint most. Ügyes „iparos”, amit a Bob Dylan sztorival is bizonyított, de semmi extra. A jelölés már hatalmas siker az esetében. Coralie Fargeat – a 10. női jelölt a kategóriában – egy bátor és elgondolkodtató történettel lepett meg minket, amely figyelemre méltó moziélménye volt az elmúlt évnek. Nálam ő van a „második” helyen az esélyesek között. Sean Baker vagy Brady Corbet nyerése 50-50%, bármelyikük behúzhatja rendezést. Mind a ketten remek színészi alakításokat dirigáltak egyedi hangnemben, és bár más-más korszakokban, a kiszolgáltatott kisember álmainak elvesztéséről beszélnek, ahol a túléléshez a szerelmi kötődés nyújt támaszt. A téma aktualitásához nem fér kétség. Baker várható sikerében a mérleg nyelve lehet, hogy alig néhány millióból hozta ki a projektet. Bár Corbet grandiózussága is alig lépte túl a 10 m$ költségvetést, de hogy mégis miért tartózkodhat a szavazatával vele szemben a szakma, arról a Legjobb film kapcsán írok többet.
Az Oscar-t kapja: Sean Baker.

Legjobb film
Anora, Emilia Pérez, Én még itt vagyok, A szer, Wicked – a jelölt filmek fele női történeteket mesél el, ami egyértelmű jele a korábban szorgalmazott nemek közötti kiegyenlítődésnek. Érzékenyítő témával csupán három foglalkozik, amely szintén vállalható arány.
Az Emilia Pérez rekord jelölését teljességgel nem értem. Egy túlművészkedett, néhol az abszurditás határait átlépő csapongó High School Misical utánérzés egy olyan témával, amely remekül illusztrálja miért kap a Netflix annyi negatív mémet a filmjei kapcsán (is). Nálam, a Remélem komolyan gondoltátok, mert viccnek erős lenne-kategória.
A Wicked kapcsán kár a betűkért, a Nickel Boys számára a jelölés is hatalmas siker, ahogy A szer befutása is giga-mega meglepetés lenne. Az Én még itt vagyok okozhat meglepetést, lévén a latin szavazók összezárása már hozott ilyet többször – elég csak A víz érintése sikerére gondolni – és ez film közel sem lenne annyira érdemtelen a díjra mint GdT filmje, de a fiatal közönséget ez a téma talán kevésbé ragadja magával. A Legjobb nemzetközi film szobrát szeretném, ha megkapná. A Konklávé igazi erénye a remek operatőri munka. A sztori bosszantóan bántó, kb mint az Emilia Pérez, csak itt nem a latin közösség, hanem a keresztény hívők béketűrését teszik próbára.
A brutalista egy valóban látványos és attraktív filmélmény, de a sikere útjában az állhat, hogy az egyre csökkenő mozibajáró közönség számát tovább erodálhatja, ha a rendezők csak 3+ órában akarnak történeteket elmesélni. Az Avatar esetében a film hossza kevésbé van hatással a bevételekre, mint egy rétegfilm esetében. Teljesen más dolog egy-egy sorozatott otthon végig nézni, vagy egy Wagner darabra elmenni az operába, mint egy filmet moziban nézni fél-munkaidő hosszban.
Ritkán szoktam lelkesen rajongani a Cannes-i nyertes filmekért, mert többnyire túlművészkedett szerzői képes-terápiák, de az Anora egy letaglózóan őszinte és hihető mese(?) napjainkból. A felvezető díjak kapcsán könnyebb megmagyarázni, hogy az Anora miért veszített a Konklávé ellen a BAFTA és a SAG díjátadón, mint fordítva, mivel ez utóbbi film egy brit gyártású, sztárokkal teletűzdelt közönségsiker. A rendezők és a producerek céhénél Sean Baker rendezését kedvelték – nálunk, a Critics Choice-nál is az Anora diadalmaskodott – és ez a két szervezet erőteljesebben mutat az Oscar-díj irányába, mint bármi más.
A Dűne: Második rész fájdalmasan kevés jelölést kapott, és bár nálam továbbra is az év legemlékezetesebb moziélménye, be kell ismerjem, Denis Villeneuve több energiát fordított a látványra, mint a történet kibontására.
Az Oscar-t kapja: Anora