2023. aug 19.

A filmvásznak legnagyobb robbanásai

írta: Filmszakértő
A filmvásznak legnagyobb robbanásai

Alkotmányunk ünnepén az égre emelve tekintetünket a tűzijátékok robbanásaitól esünk ámulatba. Ennek alkalmából nézzük, melyek voltak a filmvásznak legnagyobb robbanásai.

sw_robbanas.jpgNapjainkban a CGI technológia már sokkal látványosabb, és biztonságosabb módon teszi lehetővé azt, hogy a filmek rendezői bármit és bárhogyan felrobbantsanak, a levegőbe repítsenek, a földdel tegyenek egyenlővé, miszlikbe aprítassanak bármilyen tetszőlegesen kiválasztott környezetben, mint korábban. Vannak, akik még ma is ragaszkodnak a klasszikus robbantásokhoz, valamint a CGI technika megjelenése és tökéletesedése előtt is fel kellett robbannia néhány dolognak a filmek kedvéért. Lássuk melyek ezek, a teljesség igénye nélkül.

 +1 A tűzkerék jelenet az Egri Csillagokból (1968)egri_csillagok.jpgVárkonyi Zoltán monumentális filmjében, az Egri csillagokban szerepelt tűzkerék jelenetet a hazai filmnek máig nem sikerült felülmúlnia. Az ötezer kiskatona közreműködésével készült filmet – ők alakították a török sereget – nem Egerben, hanem Pilisborosjenőn a forgatás kedvéért felépített vár-díszletnél forgatták, amely a forgatás közben is leégett, így újra kellett egy részét építeni. A film akkori költségei 45 millió forintra rúgtak, ami mostanában közel 5 milliárd forintnak felelne meg. A mű-vár ma is kedvelt turista célpont, aki teheti látogassa meg.

 10. Az „atombomba” robbanás az Oppenheimerben (2023)oppenheimer_robbanas.jpgChristopher Nolan rendező állítása szerint az Oppenheimer című filmjében CGI használata nélkül hozta létre a Trinity-kísérletet nukleáris robbanásának látványát is. Ezen kijelentését, hogy a robbantás kivitelezésében és a filmben nem használtak számítógépes grafikát közel 100 olyan VFX szakember cáfolja, akik annak ellenére, hogy hónapokat dolgoztak a film képein a stáblistán nem kerültek említésre. Az igazság odaát van – mondhatnánk. Nekem – nem csak ezért, de – Nolan perfekcionista pajzsán kezdenek megjelenni a rések /egyébiránt a Rés a pajzson (1996) is felvonultatott néhány látványos robbanást 😊 / elég csak a zászló bakira, meg a főszereplő képzeletében megjelenő, a földünket felperzselő tűzre gondolni – de erről kár lenne most vitát nyitni. Fogadjuk el CN kijelentését a method acting robbantásról és szenvelegjünk Cillian Murphyval a történelem alakulásán.

9. Új-Mexikó lebombázása a Transformersben (2007)transformers.jpg

/Ez nem pont a szóban forgó jelenet, mert arról jó képet nem találtam :-) /

A robbantásokat kedvelő és előszeretettel alkalmazó Michael Bay rendező segítségére a Transformers látványos Új-Mexikói robbantásának kivitelezésében egy bizonyos John Frazier effekt-guru volt a segítségére, akinek a neve még szerepelni fog a listában. Frazier négy technikai, valamint egy „rendes” Oscar-díj tulajdonosa, amelyet a Pókember 2. vizuális effektusaiért kapott; ezen felül is van még 10 jelölése, pl a Twister, az Armageddon vagy a Poseidon. Természetesen a filmekben látott robbanások mindegyike a rendezők szerint az éppen világrekorder leges-leges-leges-legnagyobb volt, amely alól Bay filmje sem volt kivétel, akkor. Nos a Transformers valóban nagyot szólt, köszönhetően főleg dízelüzemanyagból generált detonációknak – ez a fekete füstből látszik –, de az igazán extrém a dologban az volt, hogy a színészek is a szettben voltak a robbanáskor. Szerencsére nem sérült meg senki, de napjainkban ilyet már lehetetlen lenne kivitelezni. Egy biztosító sem vállalná be.

8. Busz és repülőgép ütközése a Féktelenülben (1994)fektelenul.jpgJan de Bont '90-es évekbeli akciófilmje azzal ér véget, hogy Sandra Bullock és Keanu Reeves épphogy megmenekül a száguldó buszból, mielőtt az egy álló repülőgépbe csapódik a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren. John Frazier – írtam, hogy szerepelni fog még a neve –, a Mojave repülőtéren vette fel a mutatványt egy használaton kívüli teherszállító repülőgép segítségével. A robbanáshoz csak a repülőgépen 20-25 250 literes hordóban körülbelül 1.000 liter gázolajat helyeztek el. Összességében kb. 1.800 liter üzemanyagot használtak fel a jelenethez.

7. Az iroda felrobbanása a Halálos fegyver 3.-ban (1992)halalos_fegyver_3.jpgA harmadik Halálos fegyver-film készítőinek szerencséjük volt, amikor a forgatókönyv egy háztömbnyi épület lerombolását írta elő. A floridai Orlandóban ugyanis a régi városháza várt bontásra, ami így kapóra jött Richard Donner rendezőnek. A film kedvéért a „sima” bontási robbantást estére időzítették és 400 speciális effektus töltettel egészítették ki, valamint 1.800 kg robbanó üveget, parafát és papírt és egyéb, a látványt elősegítő elemet szereltek az épületre a hatás maximalizálásáért.

6. A csatahajók támadása a Pearl Harborban (2001)

Michael Bay, akinek legendás pusztítási kedve vezette be a „Bayhem” kifejezést a blockbuster lexikonba, a Pearl Harbor alkalmával is rekordot döntött. Itt is John Frazier irányításával két nap alatt 17 hajót robbantottak fel, mindegyikben 3.600 liter üzemanyaggal – ez összesen 61.200 liter –, valamint 20 igazi repülőgépet. A két nap alatt összesen 350 (!) robbanási eseményt rögzítettek. Ennek kivitelezéséhez csak gyújtózsinórból több mint két kilométernyit használtak el. Az összes robbanás ereje körülbelül 680 rúd dinamitnak felelt meg. Pukkkk!

5. A bogárgrillezés a Csillagközi invázióban (1997)csillagkozi_invazio.jpgPaul Verhoeven sci-fi szatírája talán nem mindenkinek jut eszedbe, ha nagy filmes robbanásokra kell gondolni, de John Richardson effekt-guru munkáját nem lehet figyelmen kívül hagyni. Richardson is egy legenda. Első Oscar-jelölését és díját A bolygó neve: Halál című filmért kapta, valamint három HP-filmért is kapott jelölést. A futurisztikus napalmrobbanást a dél-dakotai Badlandsben vették fel. A 36 különböző robbanási pont mindegyikében 545 liter üzemanyag volt, ami 155 kg TNT-nek felel meg. Az eredmény nem is maradt el. A végső tűzgömb átmérője közel másfél kilométeres volt. Csoda, ha egy bogár sem élte túl. Vagy mégis?

4. A hangár robbanás a Lopakodóban (2005)lopakodo.jpgRob Cohen rendező jegyezte – aki a Halálos iramban-sorozat kitalálója is – az öntudatos lopakodó bombázó elszabadult pilótájáról szóló történetben felrobban egy alaszkai légibázis, ahol dzsipek és a személyzet repül a levegőbe – szó szerint. A filmbe már a CGI is besegített de a kihagyhatatlan John Frazier azért itt is letette a névjegyét. Kreáltak egy robbanást Schofieldsben, Sydney mellett, Ausztráliában, amit a robbantó-guru a valaha volt legjobbjai közé sorol. „Mivel a film többi része annyira VFX-hangsúlyos, ennek a robbanásnak a gyakorlati jellege többnyire észrevétlen maradt. Mindenki azt hiszi, hogy a kaszkadőröket csak odarajzoltuk, de ez nem igaz. Ez egy igazi valós robbanás volt.” – emlékezett vissza Fraiser a mutatványra.

3. A rakétacsapás a 007 Nincs idő meghalni című filmben (2021)nincs_ido_meghalni.jpgA Guinness-rekordok szerint a legtöbb, egyetlen filmfelvételen felrobbantott nagy erejű robbanóanyag – 136,4 kg TNT-vel egyenértékű – 2019. március 8-án az angliai Salisbury Plainben füstölt el, Daniel Craig James Bond búcsúja alkalmából. A Rami Malek alakította Safin bázisát elpusztító robbanásban „lövésenként” 140 kg anyag robbant fel. A korábbi rekord mindössze 65 kg volt. A filmet ezért is érdemes újra megnézni és csak a robbantásokra összpontosítani.

2. A napalmbombázás az Apokalipszis most-ban (1979)apokalipszismost.jpgNagyon sokáig ez a jelenet tartotta a rekordot nem csak a látványossága, hanem a katartikus jellege miatt is. A jelenetet Joe Lombardi – tiszteletbeli technikai Oscar-díjas – és az AD Flowers, a speciális effektek úttörői készítették, amelyhez 5.450 liter benzint gyújtottak meg egy 6.500 méter hosszú árokban, így hozva létre a napalm szőnyegbombázás látványát. A körülbelül másfél percig lángoló tűzfalat a filmhez szuper lassítva vették fel. Aki egyszer látta, sosem feledi!

1. Blofeld főhadiszállásának füstté válása a Spectre - A Fantom visszatér filmből (2015)spectre.jpg

spectre2.jpgEgy újabb rekord, amely szintén James Bond-filmhez tartozik. A Guinness Rekordok szerint a legnagyobb filmes robbanás Blofeld bázisának lerombolása volt Daniel Craig negyedik Bond-filmjében. A Marokkóban felvett jelenethez, 8.418 liter kerozint és 33 kg robbanóanyagot használtak fel. A teljes robbanás 68 tonna TNT-nek felelt meg és 7.5 másodpercig tartott mindössze.

A fentiek ellenére Michael Bay továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a Pearl Harborban történt robbanásaik voltak a valaha készített legnagyobbak. „James Bond megpróbálta bevállalni a világ legnagyobb robbanását – nyilatkozta az Empire-nek. – Mindez baromság! A mieink voltak a legnagyobbak!”

Mindenki döntse el ki pukkantotta a legnagyobbat, és ha valami szerintetek lemaradt jöhet commentben itt vagy a Facebook oldalamon. 

 

Szólj hozzá