Amikor a Magyarországon készülő Hollywood-i produkciók szóba kerülnek, mindenki azonnal a neves színészekről érdeklődik először, majd a rendezők következnek, míg a stábok egyéb alkotóira már rá sem kérdez szinte senki. Pedig, ha valakiktől, akkor tőlük lehet a legtöbbet megtudni arról, hogy szakmai szempontból milyen is pontosan egy top-produkció belülről. Egy ilyen „sose kérdeznél rá” alkotó Joe Walker vágó, aki klasszikus zeneszerzői diplomával a zsebében, a BBC dokumentumfilmjeinek a hangjait vágva kezdte a „szerkesztői” munkát és mára Oscar-díjas vágónak mondhatja magát, amit az idei díjátadón vehetett át a hazánkban forgatott Dűne című filmért. A nyár közepétől újra nálunk forog a második rész – a két rész között még megvágta a Sandra Bullock főszereplésével készült Megbocsáthatatlan című filmet is –, ezért ismét részben magyar munkatársakkal dolgozik, akik egy pódium beszélgetésre invitálták, hogy ossza meg a gondolatait, ars poeticáját a vágással, a filmkészítéssel kapcsolatban az érdeklődőkkel.

Luis Alberto Rodriguez / A.M.P.A.S.

Mindig is otthonosan éreztem magam a vágók társaságában. Kicsit úgy vagyok velük, mint ahogy Garas Dezső volt az operatőrökkel. A kiváló színművészről és rendezőről kevesen tudják, hogy a Magyar Operatőrök Társaságának tiszteletbeli tagja volt; talán nem véletlen, hogy a fia, Garas Dániel is kiváló operatőr lett. A HSE (Magyar Film- és Videóvágók Egyesülete) tiszteletbeli tagja ugyan nem vagyok, de több hazai filmvágóval is remek kapcsolatot ápolok, és ha a találkozásaink alkalmával elkezdünk „szakmázni” akkor időtlenné válik minden pillanat. Akivel a legtöbb ilyen időtlen – meg nagyon sok munkával kapcsolatos „tegnap is ma feküdtem le, és ma is holnap fogok” – momentumot tudok felidézni az Hargittai László, ismertebb nevén Pamacs, a HSE közelmúltban újraválasztott elnöke. Volt szerencsém különböző módokon kapcsolódni a munkáihoz és a régre nyúló barátságunk már többszörösen bebizonyította mennyire ugyanazt gondoljuk a filmekről, alkotókról, a szakmáról. Az erős közös érdeklődésre alapozva invitált meg ismételten Szabó Tamás vágó ötlete alapján, és a HSE szervezésében életre hívott Post Show eseményükre, amelyre ez alkalommal az Oscar-díjas Joe Walkert hívták meg.

A tavalyi év több remek filmet is hozott, amelyek emlékezetesek voltak, de számomra a legkomplexebb mozivarázst, még ha nem is voltam maradéktalanul elégedett vele, Denis Villeneuve Dűne című filmje okozta, úgy, hogy az 1984-ben készült David Lynch változat egyáltalán nem tartozik a kedvenceim közé. Villeneuve tehetségét már olyan korábbi filmjeiben is megmutatta, mint a Sicario – A bérgyilkos az Érkezés, és a Blade Runner 2049, de a Dűnében az összes korábbi kiemelkedő munkájának legjobb momentumai esszenciálódtak. Minden egyes alkalommal, amikor láttam a filmet, azt éreztem, a galaxis távoli szegletében járok, és néma szemlélőként vagyok tanúja Paul Atreides utazásának. Az érzéshez, a Sipos Zsuzsanna és Patrice Vermette páros számára Oscar-díjat hozó látványon kívül, Greig Fraser szintén Oscar-díjat érdemlő operatőri munkája mellett Joe Walker vágása is nagymértékben hozzájárult. Ezért is volt külön örömteli, hogy a Post Show jóvoltából alkalom nyílt a vágó gondolatainak személyes megismerésére.

A Pesti belvárosban található Madhouse gasztrokocsmában már az esemény előtt egy órával ott volt a „főhős” és asztaltársaságával, mint később kiderül, a külföldi és magyar munkatársaival közösen vitatták meg az aznapi snitteket, miközben az erre az estére készült Dűne tematikájú étlapról válogattak. Az ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött esemény helyszínére érkezők a bárpultnál állva maguk is meggyőzödhedtek arról, hogy a sztárvendég, mennyire közvetlen és laza fickó, aki a hazai italok világában már meglehetősen otthonosan mozog. A pálinka szót firtató kérdésemre a párlat nevét hibátlanul kiejtve felelte, hogy természetesen ismeri, de a kedvenc márkáját nem tudta felidézni. „Mindig annyit iszom belőle, hogy reggelre már nem emlékszem a nevére” – adta meg az őszinte választ vidáman nevetve. Noha Budapesten már nem először dolgozik a várost legjobban a kocsi hátsó üléséről és a háztetők feletti teraszokon reggel és este dohányozva, illetve az Origo Studió teraszairól ismeri a legjobban. Számára a „city” leginkább az illatok alapján rögzült, így nem meglepő, hogy az italainkat és a gasztronómiát nagyra értékelve dicsérte a fővárosunk vendégszeretetét.

A zsúfolásig megtelt étteremben a főszereplőt Szabó Tamás, a HSE alelnöke – a Post Show ötletgazdája – szólította a színpadra, aki a kérdéseivel vezette a beszélgetést. Walker a közönség lelkes ovációjától kísérve a pódiumra lépve először a gyermekkori élményeit, a filmes indulását mesélte el. A szülei 8mm filmvetítőjének kezelését egyre jobban megtanulva jutott el oda, hogy először még csak a szakadt és sérült kockákat vágta ki a családi filmekből, majd egyre jobban felbátorodva már átszerkesztette a filmeket a saját maga szórakoztatására. A zenei pályától ekkor még nem tért el és lediplomázott, mint klasszikus zeneszerző, de a filmek iránti szeretetében ezek meghatározó momentumok a számára. A BBC-hez kerülése már tudatos döntés volt a részéről, ahol először a zenei képzettsége okán hangvágóként dolgoztatták, de ő folyamatosan törekedett arra, hogy a képek vágásához is közel kerüljön. Sokszor csak a saját maga szórakoztatására készített összeállításokat, míg végül az egyik producer megbízta egy összefoglaló anyag elkészítésével, amelyben interjúk és kabaré jelenetek váltakoztak, amely annyira jól sikerült, hogy megnyitotta számára a lehetőséget a filmek felé is. Az első nagyjátékfilmje sosem került a közönség elé, mert a producerek adóelkerülés miatt készítették, de számára remek feladat volt és remek gyakorlás. Ezután néhány feledhető produkció következett, majd az igazi mérföldkő, a találkozás Steve McQueen rendezővel, akivel, noha egy környékről származnak, ugyanazokon a tereken bandáztak, egyazon helyekre jártak ám sosem találkoztak korábban, de az azonos gyökerek remek kapcsolódási pontokat adtak. A közösen készített Éhség volt az első olyan filmje, amelyben már a saját elképzeléseit meg tudta jeleníteni és a film sikere mind a kettőjük számára meghozta az áttörést. Ezt követően két független produkció következett, majd A szégyentelen befejezése után azonnal elvállalta Ridley Scott producer és Kevin Macdonald rendező felkérésére Az élet egy napban project vágását, amit a világ minden táján élő emberek önmaguk vettek fel és közel 5.000 óra nyersanyagból készült. „Amikor erről a filmről beszéltem sokan lelkesedtek, micsoda remek feladat lehet ebből a sok anyagból egy filmet összerakni. Őszintén szólva nem volt az. Én magam több, mint 500 óra nyersanyagot néztem át, és a gondolataimat ez annyira elterelte, hogy a saját születésnapomat is elfelejtettem, de még azt is, hogy milyen autóm van és hogy hol parkoltam le vele.”

A szégyentelen sikere már az álomgyár kapuit is megnyitották előtte és rendezője előtt, és ekkor telepedett le Los Angelesben ő is, amely egy teljesen új hozzáállást követelt meg tőle. Az amerikai és az európai filmgyártás között a különbséget leginkább az elvárásokban látja. „A legbüszkébb A szégyentelen filmünkre vagyok. Öt hét volt a forgatás, öt hét a vágás, és még öt hét az utómunka és megvoltunk vele. Ami alapvetően rendben van, hiszen egy központi karakter köré épül a történet. Egy ilyen filmet nem lehet összehasonlítani a Nyughatatlan özvegyek elkészülésével, ahol kilenc központi karakter van, sokkal több helyszín, vagy a Dűne elkészülésével, ahol több tucat karakter, és lényegesen több részleg dolgozik együtt a filmen. A szégyentelen költségvetése kb. 5 millió dollár volt, és a befektetőket igazából nem a bevétel érdekelte, mert ők a filmnek köszönhetően a filmvilág exkluzív partijaira akartak így bejutni, Cannes-ban és még pár helyen. Ezzel szemben a Dűne költségvetése 170 millió dollár, ahol a cél már nem csak a partikra való bejutás és a költségvetés visszatermelése, hanem a jelentős profit elérése, így mindenkinek a munkáját ez a cél határozza meg.” Külön érdekesség, hogy az Éhség főszereplőjének, az akkor még kevésbé ismert Michael Fassbendernek, a forgatás időbeosztása okán a karácsony-újév periódusban kellett lefogynia ezért az ünnepek alatt napi egy keksszel és almával kellett beérnie, hogy hiteles legyen a szerepében. Nem lehetett könnyű.

Blaine Ohigashi / A.M.P.A.S.

A 12 év rabszolgaság sikere után az első amerikai filmje a Michael Mann rendezésében Chris Hemsworth, Viola Davies főszereplésével készült Blackhat volt. Hatalmas megtiszteltetés és élmény volt számára az egy évig tartó munka, lévén Mann Szemtől szemben filmje neki is az egyik kedvenc mozija, de a négyszeres Oscar-jelölt rendezőt nevetve, mint „legendás gazember” emlegette a visszaemlékezésében. „A mérhető különbség még a rendszer mérete. Amikor az Éhséget raktuk össze Steve-vel akkor egy dohos pincében dolgoztunk, ahonnan az utcára jártunk fel cigizni, a saját magunk készítette szendvicseket ettük és utáltunk minden pizzát, amit munka közben rendeltünk, de nem volt más lehetőségünk. Ezzel szemben a Blackhat alkalmával már három vágó dolgozott a kezem alá, akiknek külön asszisztenseik voltak, külön hangosztály állt a rendelkezésünkre és még arra is volt külön ember, aki csak az adathordozókat cserélgette a gépekben, amiken dolgoztunk. Teljesen mások az arányok, de én ezt is élveztem, mert rövid idő alatt nagyon sok emberrel találkoztam és remek kapcsoltrendszerre tettem szert.”

Vágóként az induláskor szeret bizonyos távolságban maradni a forgatókönyvtől. Egy új film esetében a story board (a film képregényszerű leirata – a szerk.) az, amit először megnéz. Úgy véli, ha hirtelen nagyon belemerül a részletekbe, akkor elveszítheti a történet objektív megítélőjének a szerepét, ami a film végleges formába öntésekor visszaüthet. „Mint egy repülő, lassan ereszkedve érdemes megérkezni egy filmbe. Ha túl gyorsan érkezel akkor komoly károkat okozhatsz. Először érdemes megismerni azok gondolkodását, akik akár, már évek óta dolgoznak a forgatókönyvön, az előkészítésen, és őket figyelve, hallgatva felfedezni a történet részleteit. Ha hirtelen nagyhangon véleményt mondasz, egyes részletekről kinyilatkoztatsz, azzal akár az egész reputációdat tönkre teheted, amit érdemes elkerülni. A megfontoltság mindig hasznos dolog.” Szerinte a forgatókönyv az alap, igazodási pont mindenki számára, de a forgatás, majd az utómunka mind olyan fázisok, ahol még alakulhatnak a dolgok másképp, mint előre eltervezték. A forgatókönyvet a munkafolyamatok során olyan aprólékosan megtanulja, mint a színészek, de ő mindenki szövegét pontosan ismeri és jegyzetekkel látja el. Mivel a filmet többnyire nem időrendben veszik fel a jegyzetei alapján, a korábban leforgatott jelenetekhez is kapcsolódva, a rendezővel folyamatosan egyeztetnek, ami a Dűne kapcsán kiemelten fontos, mivel nagyon sok különböző helyszínen zajlik a forgatás és van, hogy a két jelenet között hónapok telnek el. A jegyzetei hasznosak a rendező, a színészek és az egész stáb számára is. Nagyra értékeli, amikor a rendezők az utómunka folyamatban el tudják engedni a forgatókönyvben leírtakat. Ez nyilván nem könnyű, lévén azt szeretnék viszontlátni, amit elterveztek, de a forgatás alkalmával a színészek által nagyon sok olyan dolog tud rárakódni a történetre, ami a végeredményhez többet tud hozzáadni. Ezeket a hozzáadott pillanatokat, apró gesztusokat kell észrevenni és ezeket kell beépíteni úgy a forgatókönyv alapján, hogy a kész film előnyére váljanak.

Walkert egyébként az időkezelés mesterének tartják. Ez alkalommal is arról beszélt hosszan, hogy a vágó „legnagyobb szuperereje” az idő! McQueennel és Villeneuve-vel közös filmjeiben abszolút meghatározó a filmes időkezelés. Mindegyik filmjükben nagyon látványos a keresztben szerkesztett flashback struktúrákkal elmesélt történetvezetés, ahol az idő és a tempó roppant meghatározó. Steve McQueen rendező ezzel kapcsolatban így vélekedik munkatársáról. „Egy nagyszerű filmvágó ráhangolódik a csendekre. Ezek ugyanolyan értékesek lehetnek, mint a szavak. Minden az időzítésen múlik. Ezek a csend-pillanatok tudják megadni az igazi erejét a filmben elhangzó mondatoknak. Joe-nak megvan az a különleges képessége, hogy érzi az erejét a csendeknek és tudja is ezeket irányítani. Hatalma van az idő felett.”

Ezek alapján talán nem meglepő, hogy Walker legtöbb „konfliktusa” a filmek zeneszerzőivel van, akik az egész filmet „végig zenélnék”, de ő szereti megtartani a csendjeit a történeteiben. „Sok csodálatos zenét nem használtam fel, mert egyszerűen a színészek légzése, az apró zajok, neszek sokkal többet tudnak megjeleníteni, mint a zene. A zene legtöbbször csak ráerősít arra, amit a látottak kapcsán érzünk, segít az érzelmeink irányításában, de van, hogy elfedi a dolgokat, egyszerűen megerőszakolja a történéseket.” Szerinte a zene sokszor kételyeket ébreszthet a nézőben – leginkább a szakmai nézőben, teszem hozzá. Spielberg München című filmjének egy jelenetét hozta példaként, amelyben nehéz eldönteni, hogy a jelenet a remek, vagy John Williams csodálatos zenéje. Hozott saját példát is a Sicario – A bérgyilkos kapcsán, ahol a film elejétől kezdve atmoszférát, zörejeket hallunk és nem zenét. A film első helikopteres jelenetében is kivették Jóhann Jóhannsson elsőre megírt zenéjét, és a helikopterek rotorhangjával és a vágással érték el a megfelelő feszültség megteremtését, amelyhez utólag készített sejtelmes effekteket a zeneszerző.

A vágás folyamatát, a technikai könnyebbségek miatt, ma már sokkal élvezetesebb dolognak véli, mint amikor még filmmel dolgoztak. Sokkal interaktívabb és élvezetesebb egy jelenetet több változatban összeállítani és egymást követően megnézni. A részletek kiválogatása is sokkal egyszerűbb, de a főszerep még mindig a vizuális memórié. A jeleneteket és a felvett anyagot teljes spektrumában ismernie kell, hogy amikor a részletek összeillesztése történik a legtökéletesebb eredmény szülessen. Mindez egy ilyen film esetében igen embert próbáló tudásanyag, lévén a jeleneteket nem csak a fő kamera, hanem több egyéb egység is rögzíti, és az utómunka folyamatokkal együtt a Dűne második része 19 hónapig készül majd. Ez a hosszantartó periódus a pihenésre és a regenerálódásra is hatással van. Meg kell tanulni a nap végeztével, amit mindig nagyon nehéz meghatározni mikor érkezik el, a pihenésre koncentrálni, elengedni a munkával kapcsolatos gondolatokat. Egy ilyen hosszantartó folyamatban csak akkor lehet eredményes munkát folytatni, ha megfelelő minőségi idő jut a pihenésre. Jelen esetben külön kihívás a Budapest-Los Angeles közötti időeltolódás is, ami szintén hatással tud lenni a munkafolyamatokra és a relaxációra egyaránt.

A vágó, mint szakma, szerinte a lényegét tekintve nem változott a technikai fejlődés előretörésével, de a vágók köre nagyon kiszélesedett. A technikai fejlődés miatt sokak számára elérhető cselekedetté vált és a közösségimédia felületeken mindenki kipróbálhatja magát, és elmesélheti a saját maga szerkesztette történeteket. A beszélgetés ezen pontján büszkén mutatta egyedi készítésű pólóját, amelyen a „híres/hírhedt” magyar b-vel kezdődő meg-re végződő szavunk szerepelt és az idei Oscar-díjátadóra utalt, ahol egyes díjakat, többek között a Legjobb vágás kategóriát nem élőben, hanem szerkesztve illesztették a közvetítésbe, amit igen sérelmesnek vél. Szerinte a filmszakma minden egyes résztvevője ugyanolyan fontos a folyamatban és ezt a díjak alkalmával is meg kell tartani. Ma már sokkal többen foglalkoznak filmkészítéssel, mint korábban, lévén elképesztő mennyiségű tartalom érkezik elénk, de azoknak a munkáját, akik ebből a hatalmas mezőnyből kiemelkednek még inkább meg kell becsülni, mert a teljes szakma hozzájuk, az ő filmjeikhez igazodik. „Nem igazán látok alapvető különbséget abban, hogy valaki egy Tik-Tok videót vág, akár magáról, vagy a Dűne című filmet. Mindannyian egy történetet akarunk elmesélni a saját lehetőségeinkkel. Meg kell ragadnunk a közönség figyelmét, el kell juttassuk hozzá az üzenetünket, és ma az üzenet közvetítéssel többen foglalkoznak, mint korábban bármikor. Érdeklődve várom mikor lesz Oscar-kategória a Legjobb Tik-Tok videó készítő!” – teszi hozzá nevetve.

A vágó személyét ő maga is alkotótársnak véli és nem egy szerződött professzionális alkalmazottnak a folyamatban. A vágó felelőssége a történetben az idő kezelése. A közönség az ő munkája révén kapja a megfelelő tempóban a történéseket, amelyekkel a rendező hatásokat akar kiváltani a nézőkben a színészek közreműködésével, az operatőr lencséjén keresztül. Mindegyik alkotóelem fontos, de a „végtermék” szempontjából az ő felelőssége a legnagyobb, mert minden szereplő munkájából a legjobbat kell kihoznia. Számára ez az igazán izgalmas feladat, ami naponta hoz újabb és újabb kihívásokat.

A Joe Walkert éppen foglalkoztató kihívás forgatásának magyarországi szakasza november elején lezárul – a bemutatója 2023. November 3-án lesz az Egyesült Államokban. Azzal, hogy a szakmai véleményét – amelyek csak a vágók számára fontos részleteire itt nem tértem ki – megosztotta az érdeklődőkkel, fontos lehetőség. A hazai szakemberek fejlődésében meghatározó pillanatok ezek, mivel így nem csak a közvetlen résztvevők, hanem a szélesebb szakma is tanulhat a világ élvonalától. A magam részéről csak lelkesedni tudok minden hasonló kezdeményezésért és azt kívánom, minél több hasonló beszélgetésre, „Szakmai továbbképzésre” lehessen rávenni a hazánkban forgató világsztárokat, mert ha az itt elhangzottak beépülnek a magyar alkotók munkáiba is, akkor ennek mi nézők lehetünk, leszünk az igazi haszonélvezői. 

Kyusung Gong / A.M.P.A.S.

Joe Walker

Joe Walker brit származású zeneszerző, filmvágó. Háromszor jelölték Oscar-díjra – eddig. Első jelölését a 12 év rabszolgaság vágásáért, majd a másodikat az Érkezés című filmért kapta. A díjat a szintén hazánkban forgatott Dűne filmért nyerte el az idén. Nyolc év alatt öt jelölést kapott az Amerikai Vágók Szövetségétől, amit eddig egyszer, 2016-ban az Érkezés vágásáért váltott díjra. 2012-ben A szégyentelen kapcsán a Legjobb vágónak járó Európai Filmdíjat, 2016-ban pedig a Sicario – A bérgyilkos kapcsán a Legjobb vágásért járó Satellite-díjat is megkapta.

Walker a BBC filmes részlegén, az Ealing Studiosban tanulta ki a mesterségét. Korai munkáiban még csak a hangokat vágta. Első komoly sikerét hozta, hogy a nyugdíjas Percy Edwards állatimitátort visszahívta a mikrofon mögé a Philip Saville rendezte First Born című sorozat gorilla hangjainak az elkészítésére. Ezután klasszikus zenei dokumentumfilmek hangjait vágta a BBC-nek, majd 1995-ben Walker Julian Farino Out of the Blue című filmjével átváltott a drámák, majd David Renwick Jonathan Creek című sorozatának két szériájával a vígjátékok képi vágásának a világába is. 1998-ban például ő volt a vágója a Solti: The making of a Maestro Solti Györgyről készült TV-filmnek is.

Walker munkásságát mára leginkább a Steve McQueennel és Denis Villeneuve-vel létrejött munkakapcsolata és barátsága határozza meg.

McQueennel, akivel azonos környékről származnak, a Michael Fassbender főszereplésével 2008-ban készült Éhség című filmmel robbantak be. A film elnyerte a Cannes-i Filmfesztiválon a Caméra d'Or díjat és a FIPRESCI díját is. 2011-ben újra McQueen, Fassbender és Sean Bobbitt operatőrrel közösen A szégyentelen következett. Harmadik közös munkájuk a 12 év rabszolgaság már a világhírt is meghozta a számukra és nem mellesleg a filmnek kilenc Oscar-jelölést – Walkernek és McQueennek is az elsőt –, amelyből hármat díjra is váltva a Legjobb film kategóriában is diadalmaskodott. John Ridley A legjobb adaptált forgatókönyv, Lupita Nyong'o pedig A legjobb női mellékszereplő, kategóriában kapták meg a szobrot. Köszönőbeszédében Nyong'o külön megemlítette Walkert, akit „a vágószoba láthatatlan előadóművésznek” nevezett.

Walker és Denis Villeneuve együttműködése a 2015-ös Sicario – A bérgyilkos amerikai krimi-trillerrel indult. Az Emily Blunt, Josh Brolin és Benicio del Toro főszereplésével készült akció az év egyik emlékezetes sikere lett és három Oscar-jelölést is kiérdemelt. A 2016-ban bemutatott Amy Adams, Jeremy Renner és Forest Whitaker főszereplésével készült Érkezés nyolc Oscar-jelölésig jutott –Villeneuve-nek az elsőt, míg Walkernek a másodikat hozva. A film létrejöttéről a rendező így nyilatkozott: „Minden filmnek megvan a maga hőse. Ennél a filmnél a vágó Joe Walker az én hősöm. Az Érkezés volt messze a legnehezebb film a karrieremben a vágás szempontjából, amivel dolgom volt. Jézusom, de keményen dolgoztunk!” A harmadik közös munkájuk a szintén Budapesten készült Blade Runner 2049 volt, amely öt Oscar-jelölésből kettőt is kiérdemelt. Negyedik együttműködésük a 10 Oscar-jelölésből hat díjat hozó – köztük Sipos Zsuzsa számára is – a Dűne, amely a tavalyi év 12. legnépszerűbb filmje lett a világ mozipénztárainál.

Josh Sudock / A.M.P.A.S.

Walker, annak ellenére, hogy mára Hwood legmagasabban jegyzett játékfilmesvágóinak egyike egy különlegers dokumentumfilmet is jegyez. 2010-ben az Oscar-díjas rendező, Kevin Macdonald és a producer, Ridley Scott felkérésére ő vágta Az élet egy napban című dokumentumfilmet melynek premierje 2011. januárjában volt a Sundance Filmfesztiválon. A filmet a YouTube-felhasználók vették fel világszerte egyetlen napon, 2010 júliusában, és több mint 4.500 órányi beküldött felvételből desztillálták.

Walker filmográfiájában több brit indie film is szerepel, mint Rupert Wyatt által írt és rendezett Menekülők (2008); a Harry Brown (2009), amelyben Michael Caine egy modernkori igazságosztó szerepében látható; és a Brightoni szikla (2010).

Walker eredetileg klasszikus zeneszerzőnek készült. 1984-ben a Yorki Egyetemen szerzett zenei diplomát, ahol 2019 januárjában díszdoktori címmel ismerték el munkásságát. Diplomamunkáját a Royal Philharmonic Orchestra játszotta élőben a Trafalgar téren, de például ő jegyzi a BBC/HBO Dirty War című drámájának zenéjét is.

Joe Walker és Hargittai "Pamacs" László társaságában a Post Show-n

Az eseményen készült fotókat Sallak Dóra készítette.