A show

Újítószándékú, de több elemében is diszkrepáns (katyvasz) volt. Sajnálatosan csalódást keltő. A producer trió nagy fogadkozásai kb. az első díj kihirdetése utánig tartottak. Regina King látványos bevonulása és a főcím még egyértelműen arra engedett következtetni, hogy az igért filmszerűen megkomponált, dinamikus estében lesz részünk, de amikor már a második köszönőbeszédet is hagyták terjengősen hosszúra nyúlni, illetve a bejátszások helyett színpadias, színházi jellegű laudációkkal vezették fel a jelölteket, menthetetlenül érdektelenségbe fullad a show. Egy filmes eseményen, ahol a FILM, a KÉP, és az ezek ALKALMAZÁSÁVAL való TÖRTÉNETMESÉLÉSt ünnepeljük, miért sugógépről olvasó fejekkel akarnak showt csinálni? A televíziós show-k alapvetése: Mutasd, ne meséld! Miért csak két-három tematikus bejátszás volt csupán – amelyeknek a hangján lett volna még mit javítani –, amelyek színesíteni próbálták a showt? Bong Joon Ho rendező kollégái felé intézett kérdésére adott válaszok montázsa emlékezetes volt, ilyenekből kellett volna sokkal-sokkal több! A bejátszások fájdalmas hiánya a jelölt filmeknek is rosszat tesz, mivel a mozik működésének hiányában még fontosabb célja lett volna a gálának a közönség figyelmét az alkotásokra irányítani.

Már az arculat új plakátjai nagyon kellemes meglepetést okoztak. A Red Carpet helyét átvevő „Garden Party” díszletei láttán egyre bizakodóbb voltam, hogy végre tényleg eljött a nagy megújulás. Ezek után érthetetlen, hogy a friss és dinamikus design után a ceremónia miért vitt vissza minket az 1920-30-as évek hangulatába? DJ-vel!?! Értem én, hogy az új helyszín belső tereinek a hangulatához akartak idomulni, de ha már filmstúdiónak vették igénybe, sokkal izgalmasabb lett volna az új arculat és a Garden Party modern hangulatát adaptálni a belső terekbe is – ahol pl. Vanessa Kirby és Carrey Mulligan laudációjánál a színésznőkön láthatóan nem volt fény, alig látszottak a kamerában. 

Az díjak sorrendjének a felcserélése csak részben jött be. Az biztosan kiderült ebből, hogy a szavazatokat számláló PwC nem súg az Akadémiának a várható nyertesek kapcsán. A producerek azon számítása, hogy nem a Legjobb film lesz az utolsó díj – amelyre legutóbb 1972-ben volt példa, amikor Charlie Chaplin kapott életműdíjat a Legjobb film kihirdetését követően – nem jött be. Chadwick Boseman poszthumusz díjának „ünneplésére” felépített finálé-elképzelés kudarcba fulladt. Azzal, hogy Sir Anthony Hopkins sem jelent meg az eseményen, gyakorlatilag katarzis nélkül, kb „sehogyan sem” ért véget az este.

A Játék és muzsika 10 percben szegmens is roppant kínos és Oscarhoz egyáltalán nem illő műsorelem volt, ráadásul kb. pont ennyivel nyúlt túl a műsor a tervezett háromórás hosszúságon. Érthetetlen, hogy miért nem húzták ki a sorból! Még szerencse, hogy Glenn Close az est leg-mém-képesebb akciójával megmentette.

Rita Moreno forever!

A díjak

A pandémia miatt tudható volt, hogy Hollywood-i típusú filmek nem fognak versenybe szállni az idén a stúdiók döntései nyomán. De a mezőnyt látva Oscar egyre távolabb kerül attól, amit Hollywood-i filmnek gondolunk, és ami miatt a Hollywood-i filmeket szeretjük. A mezőny háromnegyede egy európai szerzői filmes fesztivál, vagy a Sundance mezőnye is lehetett volna – és nem a legjobb évben. Szomorú látni, hogy a pár kamerával forgatott félig amatőr szereplőkkel való történetmesélés érdemli az Oscar-díjat. Már megint – tenné hozzá Forrest. Az ilyen döntésekkel az álomgyár a saját sírját ássa. Ha az egyre „színesebb” Akadémiai tagság A nomádok földjét gondolja „az év legjobb filmjének”, akkor miért akar az Akadémia tagja lenni? Mintha Cannesban a Terminátor 2-t emelnék pajzsra. (Azon is érdemes lenne elgondolkodnia az Akadémiának, hogy meddig engedi még úgy szavazni a tagságot, hogy az adott kategória összes jelöltjét nem látva adható le a szavazat. A „valaki azt mondta, jó, így én is rászavaztam, de a többit nem láttam” válaszokkal le kellene számolni! A nemzetközi játékfilmeknél ezt végre meglépték, látszik is az elismerésen, de a többi kategóriánál miért nem?)

Nem az a bajom, hogy A nomádok földje nyert, hanem az, ahogy. Nehezen tudom elfogadni, hogy Amerika a saját problémáiról miért az Európai szerzőifilmes zsánerben beszél. Miért nem veszi a fáradtságot, hogy a saját filmes eszközeivel, saját filmnyelvén beszéljen? Nekem ez így megúszós. Nagyon. Pláne úgy, hogy Chloé Zhao következő filmje a Marvel blockbustere, az Örökkévalók lesz. Ott vajon alkalmazni fogja az amerikai zsánerfilmekre jellemző eszközöket, vagy A nomádok földje művésziességével meséli el a sztorit?? (Gyenge mentség lenne, hogy micsoda remek, rendező, aki mind a két zsánernek mestere.) Nem akarom már megint a kedvenc Bergman idézetemet citálni, de ha „Fern helyzete annyira fontos” az alkotóknak, akkor vajon feltették-e maguknak azt a kérdést: ezt a filmünket egy nagy nézettségű kereskedelmi csatorna műsorra fogja tűzni? Vagy, egy olyan néző, aki „ezt a fontos problémát” nem akarja meghallani, az előzetest megnézve érdeklődni kezd és eljut a filmig? A probléma megértését már fel sem merem vetni. Persze mondhatjuk, hogy a film így művészet. De mire a művészet, ha az eredmény nem jut el a befogadóhoz?!?

A Mank egy hommage volt – a stúdiók Netflix szerint nagyon is vitatható – hatalmának középpontba állításával a klasszikus Hollywoodról. A Judas and the Black Messiah, és A chicagói 7-ek tárgyalása, fontos amerikai problémákat tárgyaltak, amerikai módra; Hwood faktor pipa! A The Father és A metál csendje volt a két leginkább szívbemarkoló alkotás a mezőnyből, amelyek nagyon fontos dolgokat állítottak önmagunk és szeretteink elfogadásáról – többé kevésbé ide sorolom a Minari-t is. Lehettek volna a Zöld könyv is. Az Ígéretes fiatal nőért nem rajongtam, mert szerintem a világ összes férfia nem hazug szemétláda/szexuális ragadózó – csak a rendőrökről nem állítja ezt a film –, de ettől még egy megkerülhetetlen filmes lenyomata napjainknak. (Az is megérne egy bejegyzést, hogy a Ladybird-től hogyan jutottunk el az Ígéretes fiatal nőig három év alatt.) Amit sem lenyelni, sem kiköpni nem tudtam az A nomádok földje volt. McDormand engem egy pillanatra sem tudott megérinteni, csak ott volt a film közepén. Daniel Day-Lewis Fantomszál alakítása jutott eszembe róla, aki hónapokon keresztül tanult kézzel varrni, hogy „hiteles legyen a szerepben”. Lehet, hogy önmaga átalakult szabó-varróvá, de velem, nézővel nem tudta elhitetni. Nem jött át. Fernnél is ezt érzem. A spontán fuvolázásból gyomorrontásba való átmenetet, egy furgonban, nem gondolnám, hogy utánozhatatlan színészi teljesítmény lenne – és még sorolhatnám. Nehezen tudom elfogadni, hogyan lehet három egymáshoz ennyire hasonlatos alakítással Oscar-díjakat nyerni, ahogy McDormandnak sikerült. (Érdekes volt figyelni a férj, Joel Cohen testbeszédét az egész díjátadó alatt! :-D )

A nomádok földje (is) egy olyan Oscar-díjas film lett, amelyre 2-3 év múlva már nem fogunk emlékezni. Értem, hogy változnak az idők, de az Egy csodálatos elme, Ütközések, Gettómilliomos, Birdman, Spotlight sorba nekem nagyon nem illeszkedik.

Daniel Kaluuya megérdemelten kapott szobrot. Az már picit aggodalomra ad okot, ahogy reagálta. A post-showban adott interjúja remélem csak az eufóriának tudható be és bízom benne nem uralkodik el rajta a hirtelen jött „nagypálya”. Kár lenne. Youn Yuh-jung minden filmes ügynök álma. Élvezet volt látni, hogy vált a film egyszemélyes nagykövetévé és reklámarcává. Igazi üde színfoltja volt az idei díjszezonnak.

Sir Anthony Hopkins díja a bizonyság arra, hogy a mestermunka bármikor felül tud emelkedni a pillanatnyi elvárásokon. És az a köszönőbeszéd! Congratulations Sir!

Mindet egybevetve, várakozásokon aluli volt a 93. díjátadó - sajnos. Adott volt a lehetőség, hogy a kevésbé harsány filmek mellett egy új, dinamikus formátumban legalább az eseményt megújítsák, és annak hangulatán keresztül üzenjenek a filmeket szerető nagyvilágnak. Soderberg és csapata nem élt a lehetőséggel. A GG színvonalát sikerült ugyan felülmúlni – amit nem volt nehéz – a GRAMMY-t kb. átlépték, de az EMMY szerintem szórakoztatóbb és látványosabb is volt.

Gyanítom az volt a cél, hogy bensőséges legyen a show, de amikor a bezártság miatt még inkább mozgóképeken keresztül kommunikálunk – tegye fel a kezét, aki az elmúlt öt chat üzenetébe nem tett bele legalább egy gif-et? – és egyre több mozgóképekkel szórakoztatjuk magunkat, beszélőfejekkel éltetni a világ filmgyártásának a legjavát, szerintem elhibázott döntés volt.

Ha jövőre visszatérnek a Dolby Theaterbe kíváncsian várom, hogy miként lépnek tovább, de a várt nagy megújulás még várat magára.

A nyertesek listája:

Legjobb film: A nomádok földje

Legjobb rendező: Chloé Zhao (A nomádok földje)

Legjobb férfi főszereplő: Anthony Hopkins (The Father)

Legjobb női főszereplő: Frances McDormand (A nomádok földje)

Legjobb férfi mellékszereplő: Daniel Kaluuya (Judas and The Black Messiah)

Legjobb női mellékszereplő: Youn Yuh-jung (Minari)

Legjobb eredeti forgatókönyv: Emerald Fennell (Ígéretes fiatal nő)

Legjobb adaptált forgatókönyv: Christopher Hampton és Florian Zeller (The Father)

Legjobb animációs film: Lelki ismeretek (Pete Docter, Dana Murray)

Legjobb nemzetközi film: Még egy kört mindenkinek (Thomas Vinterberg)

Legjobb dokumentumfilm: Tanítóm, a polip (Pippa Erlich, James Reed)

Legjobb rövid dokumentumfilm: Colette (Alice Doyard, Anthony Giacchino)

Legjobb élőszereplős rövidfilm: Two Distant Strangers (Travon Free, Martin Desmond Roe)

Legjobb animációs rövidfilm: If Anything Happens I Love You (Michael Govier, Will McCormack)

Legjobb eredeti filmzene: Trent Reznor, Atticus Ross, Jon Batiste (Lelki ismeretek)

Legjobb eredeti dal: H.E.R.: Fight For You (Judas And The Black Messiah) (Tiara Thomas, H.E.R., Dernst Emile II.)

Legjobb látványtervezés: Mank (Donald Graham and Jan Pascale)

Legjobb operatőr: Erik Messerschmidt (Mank)

Legjobb jelmez: Ma Rainey: A blues nagyasszonya (Ann Roth)

Legjobb smink és haj: Ma Rainey: A blues nagyasszonya (Sergio Lopez-Riviera, Mia Neal, Jamika Wilson)

Legjobb vágás: A metál csendje (Mikkel E. G. Nielsen)

Legjobb hang: A metál csendje (Nicolas Becker, Jaime Baksht, Michelle Couttolenc, Carlos Cortés, Phillip Bladh)

Legjobb vizuális effektek: Tenet (Andrew Jackson, David Lee, Andrew Lockley, Scott Fisher)