2022. aug 03.

Új elnöke lett az Amerikai Film Akadémiának

írta: Filmszakértő
Új elnöke lett az Amerikai Film Akadémiának

A három terminust betöltő David Rubin után új elnököt választott az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia Janet Yang hollywoodi producer személyében. A kínai felmenőkkel rendelkező New York-i születésű Yang az első ázsiai származású személy, aki valaha is betöltötte ezt a tisztséget, és a negyedik nő Fay Kanin (1979-1983), Cheryl Boone Isaacs (2013-2017) és Bette Davis (Davis 1941-ben két hónap után lemondott) után.janet-yang_ampas.pngYang, aki többek között olyan filmeknek volt producere, mint a Larry Flint, a provokátor, Örvénylő vizeken, A tiszta ügy, vagy legutóbb az Oscar-jelölt Lunaria – Kaland a Holdon, most kezdi első elnöki és második kormányzói ciklusát.

Az elnökség a további tisztségviselőkről is szavazott, akik a következők:

Teri E. Dorman, alelnök (a tagsági bizottság elnöke).

Donna Gigliotti, alelnök/titkár (a kormányzati bizottság elnöke)

Lynette Howell Taylor, alelnök (a Díjbizottság elnöke)

Larry Karaszewski, alelnök (elnök, Történelmi és Megőrzési Bizottság)

David Linde, alelnök/pénztárnok (a Pénzügyi Bizottság elnöke)

Isis Mussenden, alelnök (a múzeumi bizottság elnöke)

Kim Taylor-Coleman, alelnök (elnök, Méltányossági és befogadási bizottság)

Wynn P. Thomas, alelnök (elnök, Oktatási és ismeretterjesztő bizottság)

„Janet egy rendkívül elkötelezett és távlatokban gondolkodó vezető, aki hihetetlenül sokat dolgozott az Akadémián” – jellemezte őt Bill Kramer, az Akadémia szintén nemrég kinevezett új vezérigazgatója. – „Nagyon örülök, hogy elvállalta az Akadémia nagyra becsült elnöki posztját, és alig várom, hogy szorosan együtt dolgozhassunk közös elképzeléseink megvalósításában. Minden erőfeszítésünkkel a tagságunkat szolgáljuk, a mozgóképekkel együttműködő művészeteket és tudományokat ünnepeljük, és a filmkészítők következő generációját inspiráljuk majd.”

janet_yang_ampas3.jpgJanet Yang a képen Abby Mann mellet látható, amikor a Megbélyegezve: A McMartin-per filmjükkel 1996-ban három Emmy-díjat érdemeltek ki. (Abby Mann korának neves írója volt, többek között neki köszönhetjük a Kojak-sorozatot is.)

A 66 éves Emmy-díjas Yang Hollywood elismert alakja, aki olyan filmesekkel dolgozott együtt, mint Oliver Stone és Kathryn Bigelow. Yang 2002 óta tagja az Akadémia produceri tagozatának, legutóbb az igazgatótanácsban a tagsági bizottság alelnökeként és elnökeként tevékenykedett, előtte pedig a tagsági és irányítási bizottságban. Emellett az Akadémia ázsiai affinitási csoportjának társelnöke.

Az egyik kormányzó a Variety-nek még júliusban „nagyon okos és tapasztalt szakemberként” jellemezte őt. Sokan arra számítanak, hogy a személye az Ázsiai piacon, leginkább Kínában lehet segítségére az amerikai filmek még hatékonyabb terjesztésének.

Az Akadémia alapszabálya szerint az elnököket egyéves időtartamra választják, és egy személy nem választható meg négy egymást követő ciklusnál többre. Yang a pozícióban olyan korábbi neves elnököket követ, mint Frank Pierson, Karl Malden vagy Gregory Peck.

Az Amerikai Film Akadémia kormányzóinak a névsora itt található. Érdemes böngészi sokatmondó lista. :-)

oscar_latkep.jpg

Szólj hozzá

Oscar Oscar-díj Academy Awards #filmszakerto filmszakerto @filmszakerto