Hurrikán Charlie és Michele Sindona megismerkedéséről nincsenek pontos információk, csak annyit tudni, hogy Sindona a Gulf & Western tulajdonában álló Simon & Schuster kiadó számára részesedést ajánlott egyik felügyelete alatt álló New Hampshire-i papírgyárban. A lelkes origamista és beszélgetéseiben Vergiliust és Cicerót gyakorta idéző szicíliai kötődésű pénzembernek „A cápa” volt beceneve, és ügyfelei a maffiától – állítólag Sindona mosta tisztára az akkor már egyre nagyobb méreteket öltő heroin profitot – a Vatikán legmagasabb szintjéig terjedtek. Milánóból gyerekkori barátság fűzte VI. Pál pápához, aki elődeitől eltérően igen aktívan beavatkozva felügyelte az egyház milliárdos beruházásait. Charlie, mi mást, mint igent mondott az üzletre, majd cserébe, az egyik frissen persze, hogy csőd közepén felvásárolt cégével, 10,5% részesedéssel beszállhatott a Società Generale Immobiliare-be (SGI), a Vatikán ingatlan fejlesztési birodalmába. Az ügylet nem kicsit volt gyanús – emlékezzünk csöndben A keresztapa III. sztorijára is – ami a sajtót is hevesen érdekelte. A faggatásokra Sindona egy Cicero idézettel megtoldva azt válaszolt: „A barátság egyenlők között jön létre, ha nem, egyenlővé teszi a barátokat. Mindig kevesebbért adok el egy céget, mint amennyit ér, ha barátkozni akarok.”

És Sindona láthatóan szoros barátságra törekedett Charlie-val. A Paramount egy 52 hektáros stúdió bővítést tervezett, csakhogy a kiszemelt terület részben egy temetőhöz tartozott, ami gátolta az építkezést – az SGI partnerségéig. Sindona – sindone olaszul halotti lepel – közbenjárására az építkezés szinte azonnal elkezdődhetett. Charlie öröme finoman szólva sem volt őszinte. Sidney Korshak, aki már ekkor a Paramount ügyvédje is volt azzal nyugtatta: „Tudod Charlie, a legjobb biztosítási kötvény, ami a folyamatos légzést garantálja, az a hallgatás!” Korshaknak már megint igaza volt.

Hollywood némi kétkedéssel és távolságtartással fogadta Sindona köreinek tulajdonszerzését, de még ennél is jobban zavarta őket Bluhdorn dinamikus térnyerése. Azzal vádolták, hogy amit művel az nem kreatív üzletszerzés, hanem törvényekkel palástolt lopás, és semmi köze sincs a művészi értékteremtéshez. „Nem igaz, hogy semmi köze, mert azért filmek is készülnek szép számmal” – vágott vissza Charlie.

Mivel Bluhdorn New York-ban vagy Dominikán tartózkodott és többnyire csak útközben kanyarodott Los Angeles felé – hihetetlen munkabírással rendelkezett napi 3-5 órát aludt csupán –, az új ingatlan fejlesztések igazi haszonélvezője Evans lett, aki Sidney Korshakkal és köreivel bulizgatott a kor luxusát élvezve. Evans persze tudta kezelni főnökét. Amikor az első komoly siker, a Love Story 1970 december 16-i bemutatója kasszát robbantott Evans különleges ajándékkal lepte meg főnökét. Bejelentés nélkül New Yorkba repült majd benyitott Charlie irodájába és csak annyit mondott: „Helló Charlie van egy ajándékom számodra, de le kell jönnöd az utcára velem, hogy megkapd.” Charlie meglepődött, azt hitte valami autót kap ezért még a zakóját sem vette fel. Kisétáltak a hóesésben a G&W Building elé a Broadway sarkára, a St. Clombus téri emlékműhöz, és amikor a tér közepén Evans jelt adott, az irodaház középső ablaksorában kigyulladtak az irodák ablakai és a L-O-V-E S-T-O-R-Y felirat vált láthatóvá. Bluhdorn úgy fogadta a látványt, mint egy kisgyerek. „Oh, Amerika! Ez mind az enyém!” lelkendezett örömében, majd átölelte Evnast és annyit mondott örömkönnyekben úszva: „Köszönöm Bobby, ez az első igazi karácsonyom!”

Két évre rá jött A keresztapa, mi még nagyobb siker lett. A premieren mindenki rajongott a filmért, egy embert kivéve. Sindona igen feldúlt állapotban hagyta ott a premiert. Távozóban azt mondta Charlienak: „Minden olasz származású, akit ezután elítélnek itt, plusz öt évet fog kapni a szentimentális, ostoba, hülye mesétek miatt.” „Üdv a szórakoztatóiparban” – válaszolta Charlie, és miközben ezt mondta valóban őszinte volt a mosolya.