A mai üzleti meghatározások tükrében Bluhdorn a top managerek elbírálásának egyik fontos kritériumával írható le: kollektív zseni volt. Őt csak az üzlet érdekelte, ez motiválta minden döntését.

Egyszer Nixon elnök New Yorkban járt és felhívta Charlie-t, hogy beszélniük kell – viszonyuk bizalmasságát jól jellemzi, hogy Bluhdorn még a Watergate-botrány kazettáin is többször hallható – ezért menjen át hozzá a Plaza-ba. Charlie éppen igazgatósági megbeszélést tartott amikor bekapcsolták neki a hívást, így azt mondta a telefonba az Elnöknek: „Most nem tudok átmenni, eligazítást tartok, meg ha mint a G&W főnökével akarsz találkozni velem, akkor te gyere ide, és beszélhetünk.” Majd letette a telefont. Beosztottjai leesett állal ültek vele szemben. Nixon konvoja pedig néhány órával később megállt a G&W Building Broadway felöli bejáratánál.

Az autóipari divízió főnökét Frank Yablans-t ezután nem sokkal Henry Ford II kereste, és kérte, hogy menjen át hozzá pár dolgot megbeszélni, mire Yablas csak annyit üzent vissza: „Ha akar tőlünk valamit Mr. Ford, várjuk szeretettel.” Amikor Charlie ezt megtudta nevéhez méltón „hatolt be” Yablas irodájába: „Te istenverte, hülye barom! Hogy merted ide citálni Henry Fordot?!?” – kérdezte, úgy, hogy három emelettel lejjebb is hallották. „Csak azt mondtam Fordnak, amit Ön is mondott az Elnöknek” – próbált magyarázkodni Yablas. „Oh, igen?!? És az Elnök mennyi lökhárítót és csapágyat vesz tőlünk évente te agyalágyult?!? Azonnal visszahívod Fordot, bocsánatot kérsz, és már indulsz is hozzá. Ha elcseszed az üzletemet, jobb, ha új országot kezdesz keresni magadnak!”

Charlie, hurrikán természete ellenére igen liberális gondolkodású volt. Sok ellenlábasa inkább úgy jellemezte, „pénzért mindenre hajlandó volt, akár még kedves is tudott lenni.” Azt kevesen tudják róla, hogy a diszkrimináció ledöntésének egyik élharcosa is volt, mivel az akkori kor 10 legjobban fizetett afro-amerikai munkavállalói közül kilenc neki „dolgozott” a New York Knicks kosárcsapat prominenseiként, akik a Madison Square Garden megvásárlásakor lettek „alkalmazottai”. A sportsikerek legalább olyan fontosak voltak számára, mint a filmek, így a Knick, és a New York Rangers, amelynek szintén tulajdonosa volt, mindig külön előjogokat élveztek nála.

Simulékonyságát és kapcsolatteremtő képességeit jól példázza, hogy kubai szivarjait Fidel Castro ajánlásával kapta kézhez minden alkalommal. Az egyetlen amerikai üzletember volt, aki Leonyid Brezsnyev egykori Szovjet pártvezetővel kompromisszumra tudott jutni – ezért is számított rá Nixon –, és az 1970-es évek nagy energia krizísének felszámolásában is jelentős szerepet töltött be.

Bluhdornt kortárs, és későbbi krónikásai többsége úgy írja le, mint egy vérbeli üzletkötőt, aki a sikerek mellett néha kudarcot is vallott a különböző helyzetekben – igaz, ezeket ő maga sosem titkolta. Bölcs, koherens jövőképpel rendelkező stratégának már kevesebben nevezik, de a kreativitását és nagyvonalúságát, a holdingja növeléséért tett erőfeszítéseit senki nem vonja kétségbe. Azt legnagyobb kritikusai is elismerik, hogy a saját szakmai korlátait mindig időben felismerte és az általa megszerzett cégek élére a lehető legrátermettebb vezetőket nyerte meg magának. A kezei alól olyan, később meghatározó figurák nőtték ki magukat – pl. Evans mellett -, mint Barry Diller, Michael Eisner vagy Jeffrey Katzenberg.

Lobbanékony temperamentumával a mai világban már nehezen tudna támadások nélkül létezni, de a szenvedély vezette ösztönös üzletemberek egyik minta-figurájaként örökre beírta magát a történelemkönyvekbe. A corporate-filmgyártás úttörője volt, aki sokat tett a mai Hollywood kialakulásáért.

Az életében róla keletkezett legendákat a halála csak tovább erősítette, színezte. Egy olyan életművet hagyott maga mögött, amely nem csak egy filmet, de akár egy komplett sorozatot is több évadra meg tudna tölteni tartalommal.

A címe lehetne: Charlie, a hurrikán!