Az új birodalomhoz új főhadiszállás dukált. A G&W egy, a kor színvonalához mérten újszerű, teljesen saját gyártású 44 emeletes irodaházzal jelentkezett 1970-ben a New York-i Central Park délnyugati sarkán – egy picivel megelőzve a World Trade Center első tornyának átadását. Az épületet sokan kritizálták modernitása miatt, hogy nem illik a környezetébe, a könnyűszerkezetes technológia miatt pedig a felsőbb szinteken dolgozók, aki az épület „imbolygását” kifogásolták. Bluhdornt ez nem érdekelte elképesztően büszke volt a tornyára, amit arra a helyre építtetett, ahol az a telefonfülke állt, ahonnan telefonálva az első amerikai állását megkapta. „A Ford központja egy földimogyorónak fog látszani mellette, egy új építészeti legenda fog születni” – lelkendezett az építkezés bejelentésekor.

Igaza lett. Az épületet kalandos sorsáról annyit: jelenleg Trump International Hotel & Tower New York a neve.

Visszakanyarodva a filmiparra Hollywoodban az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején a legtöbb stúdió felvásárlásra került a tulajdoni viszonyok átrendeződtek. Sokan ettől azt vizionálták, hogy kreatív filmkészítésnek leáldozott. Különösen Bluhdorn hatalomátvételét csúfolta a hollywoodi sajtó mondván mit akar itt ez a lökhárító-gyáros „az üzleti művészetével”. Bluhdornt mindez nem zavarta. Egy évvel azután, hogy átvette a stúdiót, miközben a többiek a TV-k térnyerése miatt sopánkodtak, a Paramount több filmet küldött gyártásba, mint a második világháború vége óta bármikor.

Hurrikán Charlie sikereinek egyik fontos elementuma volt, hogy az általa megszerzett cégek élére ambiciózus vezetőket helyezett, akik, noha függtek tőle és gyakorta át is nyúlt a fejük felett, de vele lojálisak, és sikeréhesek voltak az adott területen.

A Bluhdorn éra egyik első filmje a Párizs ég? című produkció volt – felesége kérésére, aki szülővárosa iránti tiszteletből akarta a filmet – de, amely valójában egy elképesztő háromórás sztárparádé volt, amellyel a stúdió tudtára akarta adni a filmvilágnak: tárt karokkal várnak mindenkit. A forgatás valóságos dráma volt a sok sztár allűrjei miatt, a premier partynak otthont adó Eiffel tornyot pedig majdnem felgyújtotta a tűzijáték, de az esemény mégsem ezért érdekes. Hanem azért, mert egy színészként már a B-ligába csúszott, de bitang jóképű fickó, a filmben szereplő bájos Leslie Caron színésznő akkori partnere, végre személyesen váltott néhány szót a nagyfőnökkel.

Ez a sármos pali, miután korábban ráébredt, hogy színészként nem fogja megváltani a világot, és keresni sem lehet vele annyit, elkezdett kacsingatni a producerség felé. A FOXnál kapott lehetőségeket, de kapcsolatai révén hamar az újra szerveződő Paramountnál találta magát, ahol úgy lett az Európai üzletág vezetője, hogy Charlie-val személyesen sosem találkozott, csak telefonon jelentett neki, ha baj volt. A Párizsi bemutatón aztán végre találkoztak és váltottak néhány szót. Pár nappal később ez a Hollywood-i medence partokról és az éjszakai szórakozóhelyekről jól ismert 36 éves playboy lett a Paramount Pictures irányítója, Bluhdorn személyes megbízottja, aki mindenkinek úgy mutatkozott be: „Robert Evans vagyok, de a barátaimnak csak Bobby.”