2020. dec 05.

Hurrikán Charlie – 4. fejezet

írta: Filmszakértő
Hurrikán Charlie – 4. fejezet

"Csak azért is megmutatom nektek mire vagyok képes!"

„Sokszor és sokféleképpen próbáltam Charlie-val beszélgetni a gyerekkoráról – mesélte egyszer Evans – de mindig kitérő válaszokat adott. Úgy vélem, egy sajátos bizonyítási vágy hajtotta őt velük szemben. Mintha minden tette mögött az lett volna: csak azért is megmutatom nektek mire vagyok képes. Ez a mentalitás hihetetlen energiákkal és becsvággyal ruházta fel őt.” Bluhdornt mindig is vonzotta Hollywood-i csillogó világa, és már első üzleti sikerei alkalmával próbálkozott részese lenni, de rendre elutasították próbálkozásait. Mivel csak annyit tudtak róla, hogy európai származású, aki a háború elől vándorolt ki az USA-ba, és zsidó származásával kapcsolatban ő maga is sokszor kétértelmű válaszokat adott, bizalmatlanok voltak vele szemben, többször is kikosarazták. Az 1947-es Waldorf Nyilatkozat sok európai születésű filmes, vagy filmiparba vágyó lehetőségeit döntötte romba évekre Hollywoodban.
Az 1960-as évek közepén a G&W viszont megállíthatatlan volt így Bluhdorn elérkezettnek látta az időt, hogy hozzá kezdjen Hollywood-i álmai megvalósításához, a maga módján. 1966-ban azt az évek óta haldokló Paramount Pictures-t vásárolta fel, amelyet a magyar származású Adolph Zuckor alapított, és a hatvanas évek végére már csak Elvis musicelfilmjei bevételeiből vegetált valamennyire. Charlie, hogy teljes legyen media portfolió a tőle megszokott módon felvásárolt egy hanglemezkiadót, a Stax Records-t 1968-ban, egy évvel később a Sega játékgyártót, majd a hetvenes évek elején egy kiadó vállalatot, a Simon & Schustert. Elképesztő eredményeket produkált. Míg 1966-ban a G&W csak a 341. volt a Forbes 500-as listáján 182m$ bevétellel, 1975-ben már 79. helyen állt közel kétmilliárd dolláros bevételt produkálva. Alig tíz év alatt tízszeres bevétel növekedés!
Mel Brooks (Űrgolyhók, Drakula halott és élvezi), aki nem volt túl jóban Bluhdornnal, csak úgy emlegette a cégét, hogy az „Engulf & Devour,” – angolul elnyel és felfal. Jack Valenti, a Motion Picture Association of America korábbi elnöke – ki ne ismerné őt, aki legalább annyira energikus alkat volt, mint Bluhdorn, és nem mellesleg Boom-Boom volt a beceneve – azt mondta egyszer: „Egy dologban biztos vagyok, Charlie-nak az üzletelés az élete. Van, aki él-hal a golfért, a nőkért, vagy valami más ostoba szenvedély hajtja. Charlie nem ilyen. Számára az üzletkötés olyan, mint az orgazmus, egyik jön a másik után és ő nem tud betelni velük!”
Szólj hozzá

#filmszakerto #dudasviktor filmszakerto DudasViktor