A Ruddy által említett forgatókönyv már korábban szerephez jutott nem kis galibát okozva. Az álomgyárban egy könyv akkoriban átlagosan 120 oldal hosszú volt, ám Coppola 187 oldalas könyvet készített, ami az első átdolgozást követően 174 oldalasra, majd a harmadik átdolgozás után is csupán 173 oldalasra sikerült karcsúsítani. A stúdió közölte Francissal, ne is álmodjon arról, hogy egy ilyen hosszú könyvvel nekiállhat a forgatásnak. Coppola időpontot kért Bluhdorntól, akinek már akkor meglehetősen elege volt a filmből. Úgy ült le a rendezővel tárgyalni, hogy elhatározta ki fogja rúgni. Végül úgy álltak fel, hogy maradjon minden a régiben csak végre kezdjenek már hozzá a munkához.

A forgatókönyv – talán éppen terjedelme miatt – folyamatos változásokon ment keresztül. Coppola szinte minden éjszakát arra áldozott, hogy a könyvet alakítgassa. A színészek és a stáb viccesen már csak „napilapként” emlegették a könyvet egymás között, mert szerintük pontosan úgy készült. Az előző nap eseményeire támaszkodva éjszaka megírták, hajnalban kinyomtatták és reggelre megjelent. Mindezek ellenére Coppola az első pillanattól kezdve tisztában volt azzal, mit akar a vásznon viszontlátni. „A film vizuális stílusa már teljesen kész volt a fejemben még mielőtt akár egy jelenetet is filmre vettünk volna – emlékszik Coppola – Gordy Willis, Dean Tavoularis látványtervezőkkel már előre elhatároztuk a jó és a rossz, a sötétség és a világosság közötti kontraszt megjelenítésének módját. Egyértelmű volt, hogyan fogjuk használni a fényeket az egyes jelenetekben. A film folyamatosan halad a sötétségből a világosság felé.”

A forgatás első hete nem igazán sikerült jól. A stábnak nem csak a hóval és az időjárással gyűlt meg a baja. Al Pacinónak kiment a bokája, ami lehetetlenné tette a kórházi jelenet időre történő befejezését, amelyben McCluskey megüti Michaelt. A második héten következett Brando, akit mindenki utált. A stáb azt kifogásolta egyáltalán nem értik hozzáállását a szerephez. Pedig Brandóra valójában nem lehetett panasz. Korábbi – és későbbi – önmagához képest határozottan nyugodtan viselte a több órás sminkeléseket, ahol folyamatosan nyújtania kellet saját arcbőrét, hogy a maszkmesterek felhordhassák rá az öregséget kölcsönző gumiréteget, amely a ráncokat okozta arcán. Ennél fájdalmasabb már csak ennek a rétegnek az eltávolítása volt, amikor Brandónak minden nap végén valósággal le kellett tépnie az „arcát”. Persze a szövegét most sem tanulta meg, arra hivatkozva, hogy a spontán reakciók ötvözése a könyv eredeti dialógusaival sokkal élethűbbé teszik azokat. Brando az évek folyamán számtalan praktikus dolgot talált ki szövegeinek elhelyezésére. Mindent felhasznált maga körül, amit csak lehetett. Az asztalon a gyümölcsös kosában elhelyezett almát, a cigaretta tárcája belsőoldalát, bármit, ami takarásban volt, sőt, ahogy a mellékelt kép is mutatja még partnereinek mellkasára is aggatott szöveget. .Itt éppen Robert Duvall az „áldozat”. Spontán ötletei gyakran váltak emlékezetessé. Az esküvői jelenetben, amikor a Don visszavonul dolgozószobájába a kezében tart egy macskát, amelyet Brando történetesen a felvételt megelőzően talált az egyik asztal alatt. A macska az elején még jól tűrte a dolgot és Coppolának is tetszett az ötlet, de az ismétlések alkalmával a cica egyre türelmetlenebbé vált és végül Brando már erőszakkal tartotta a kezében az állatot.