„Az a baj veletek kritikusokkal, hogy elvárásokkal ültök be a moziterembe” – világosított fel a közelmúltban egy magyarországi filmforgalmazó első embere. Igazából nem tudom, hogyan máshogy lehetne beülni egy filmre? Belépni egy streaming felületre, éttermet választani, vásárolni bármit – és most nem megyek tovább – előzetes elvárások nélkül?Azt már az elmúlt években többször meg kellett tapasztalni, hogy ha a magyar filmvígjátékokkal szemben voltak is elvárásaink, azokat a vásznon látottak fájdalmasan alulmúlták. Címeket most nem is sorolnék már. A lista bővült egy újabbal: Cicaverzum.
„És eszembe jutott az a régi vicc. A fickó elmegy a pszichiáterhez, és azt mondja: «Doki, a bátyám őrült. Azt hiszi, hogy csirke.» Mire az orvos: «Nos, akkor miért nem küldi diliházba?» Mire a fickó: «Megtenném, de szükségem van a tojásokra.»
Valahogy így gondolkozom én is a szerelemről, teljesen irracionális, őrült, abszurd dolognak tartom, de elmondhatatlanul vágyom utána.” – elmélkedik Alvy Singer karaktere az Annie Hallban. Magam is kezdem azt érezni a magyar filmvígjátékok láttán, amit Alvy a szerelem kapcsán. Nem adom fel és újra beülök rájuk a nevetés reményében, mert a nevetés, a humor fontos része – kellene legyen – az életünknek. Minden tréfa egy apró forradalom – állítja George Orwell –, amire elképesztően nagy szükségünk lenne, vágyunk utána a moziban is, de az, amit a Cicaverzum kínál, sem nem vicces, sem nem abszurd, sem nem szórakoztató, sem nem elgondolkodtató. Ordas nagy csalódás! Szekunder szégyenérzet volt végig ülni. A láttán, a privát forradalmam, a magyar filmvígjátékok miatti panaszkodásom, a világ el nem fogadásának abszurd példájává kezd válni. Fel kellene adnom!Elég régóta nézek magyar filmeket (is), és még mindig lelkesen drukkolok mindegyiknek, a filmvígjátékoknak is, de ezek többsége, amiket a vászonra engednek, kritikán aluliak, a maradék meg csak pont semmilyen. Elkeserítő látni ezt a tendenciát. Emlékszik valaki az elmúlt néhány évből egy jó, szórakoztató magyar filmre?
Nyilván a filmkészítéshez kell magabiztosság, határozott elképzelés, de nézőként és szakértőként újra fel kell tenni a kérdést: Ki gondolta azt a Cicaverzum alkotói közül, hogy ez így ebben a formában jó lesz?
Lehetne vitriolba mártott klaviatúrával ízekre szedni az alkotást, a dramaturgiát, a színészeket méltatlan helyzetbe hozóan megírt karaktereket, a szájukba adott mondatokat, szavakat – „vezérostyám” + „fasziszaurusz” – de annyira reménytelen a produktum, hogy kár a digitekért.A filmet nézve azon gondolkodtam, hogy az alkotók mellett nem csak a világ filmiparát alapjaiban megváltoztató streaming forradalom suhant el észrevétlenül, hanem arról a befogadói környezetről is valótlan elképzeléseik vannak, amit „szűkebb pátria” jelzővel illetünk. Eléggé elkeserítő azt gondolni, hogy a feltételezéseik szerint a magyar nézőknek „ez így pont jó lesz”. Azért nyugtalanító ez, mert hát „így” küldték mozikba, és a reklámra is nem keveset költöttek. Ők úgy gondolták teljesen OK, ha ezért mi fizetünk a pénztáraknál.

A nyitó hétvégén a Cicaverzumot 68 vásznon 5.441 nézőt látta, ami azt jelenti, hogy naponta az egyes vetítéseken kb. 20-ültek.  

A közönség sosem téved – mondta Zukor Adolf. Nos, a Cicaverzum a reklámok és az előzetes alapján ennyi elvárást realizált. A hétvégi Filmünnep kozmetikázhat a nézettségen, de vérmes reményeket táplálni felesleges. Megint készült egy nagyot bukott magyar film.
Nem akarok kárörvendő lenni, inkább szomorú vagyok. A Cicaverzum újabb keserű bizonyítéka annak, amikor az alkotók tévedhetetlennek hitték magukat. Lehet, őket ez az érdektelenség annyira nem rázza meg, elvégre a plakátra felírhatták volna a „Pesti balhé” producereitől, mert az is milyen „vicces” film volt. (Nem, nem volt az!) Úgy tűnik ők mennek tovább „ezen az úton” és fel sem tűnik nekik, hogy nem megy velük senki. Dühítő a gondolat, hogy a törekvéseik nyomán megint sok ezer néző fordul el a magyar filmektől és egy újabb érkezésekor a saját kanapéja nyújtotta kényelemben szórakoztatja majd magát.