Baz Luhrmann Elvis filmje – amelyről itt írtam meg részletesen a véleményem – pénteken átlépte a 100 millió dolláros bevételt az amerikai jegypénztáraknál, és így egyike lett azon ritka filmeknek, amelyek úgy lépték át ezt a határt, hogy sem szuperhősök sem dinoszauruszok nem szerepeltek benne. Az űrlényt, mint kategóriát, azért nem említem, mert K-ügynök korábbi kijelentéséről nehéz eldönteni, hogy mennyi is a valóságtartalma. :-)  A Warner Bros. filmje jól teljesít a nemzetközi piacokon is mivel már több mint 170 millió dollárt hozott világviszonylatban, ami tekintélyt parancsoló egy 45 éve halott zenei előadóról szóló biopic esetében.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Baz Luhrmann filmjei nem sorolhatóak az olcsó kategóriába. Elképesztő látványvilága az Elvis esetében is minden jelenetben önálló jelentéstartalommal bír, így nem csoda, ha a költségvetés a 85 millió$ határt is átlépte, így van mit visszatermelni.

Nálam visszatérő gondolat amikor a filmjeit nézem: Hogy az ördögbe csinálták meg ezt a jelenetet? Folyamatosan tátva tud maradni a szám, amikor arra gondolok, az adott jelenetet, hogyan találta ki, miként vették fel, mennyi idő alatt, és hogyan vágták készre a filmbe? Nagy kedvencem a Moulin Rouge!, de A nagy Gatsby is elképesztő jelenetekkel ajándékozott meg és remek kosztümöket vonultatott fel. Az Elvis, már csak a főhős extravaganciája miatt is, külön különleges. A látványt és a kosztümöket ez alkalommal is, Luhrmann álandó munkatársa, a Moulin Rouge! és A nagy Gatsby-ért is két-két Oscar-díjat kiérdemlő Catherine Martin tervezte, aki már a Rómeó és Júliáért, majd az Ausztráliáért is kapott Oscar-jelölést. Az Elvis filmhez 9.000 (kilencezer!) kosztümöt készített, állított össze a stábjával, amely tekintélyes részét tette ki a költségvetésnek is – és itt most az egyéb látványelemekről nem is teszek említést. Az Oscar-jelölés ezúttal is borítékolható.

Visszatérve a bevételekre.

Kevés olyan ikonikus név van a 20. századi populáris kultúrában, mint Elvisé, ami a mozijegy-eladásokban is megmutatkozik, bár sokan ennél látványosabb bevételekre számítottak. Az Elvis jelenleg elég jó tempóban halad, hogy megelőzze a 211,8 millió dolláros bevételt elért Ausztráliát és így Luhrmann karrierjének második legnagyobb bevételt hozó filmje lehet. A nagy Gatsbyt, amit szintén a Warner Bros. stúdióval készített és 355,6 millió dollárt hozott világszerte, nem biztos, hogy be tudja hozni, bár én nagyon drukkolok. Az Elvis egy olyan film lehet, amit sokáig fognak játszani a mozik, lévén az „eredeti Elvis rajongók” egy picit nehezebben mozdulnak meg a mozik felé.

A számok szerelmeseinek néhány részlet az amerikai piaci adatok alapján. Az Elvis június 24-én nyitott 3.906 moziban és az első hétvégén 31 millió$ bevételt generált. A Top Gun: Maverick, mely árnyékában a Király érkezett, május 25-én indult 4.735 moziban és a nyitó hétvégén már 126 millió$ bevételt termelt, amely mára az 1,1 milliárd$ bevételt is átlépte világszerte. A két film láthatóan nincs egy súlycsoportban de Tom Cruise bebizonyította, az idősebb közönségnek és a szíveknek szóló filmekből is lehet profitálni, nem is akárhogyan. A Bohém rapszódia 2018-ban képes volt eltalálni a korszellemet és 4.000 moziban 51 millió$ bevétellel indulva belföldön 216 millió$t, világszerte 904 millió$t termelt, plusz egy rakás Oscar-díjat zsebelt be. A nagy Gatsby pedig megmutatta, hogy Luhrmann sokak szerint túlzó, akár giccsesnek is mondható – ezzel nagyon vitatkozom minden alkalommal – történetmesélésének is van potenciális közönsége. Az Elvis talán nem tudja megelőzni a DiCaprio-óval készült alkotást, de a Rocketmant simán előzheti, amely 3.610 moziban 25,7 millió$ nyitott, és 96,4 millió$ hazai és 195 millió$ világbevételt ért el.

Bizakodásom oka, hogy a kritikus kollégák többsége, és akik már látták, szintén odáig vannak a filmért. A Rotten Tomatoes 79%-os értékelésével ez Luhrmann 1992-ben készült debütáló filmje, a Kötelező táncok óta a legmagasabb értéken jegyzett filmje. A Cannes-i permiert követő 12 perces álló ováció sem volt véletlen. A film a közösségi propaganda, szájról szájra terjedő „kampányát” még csak most kezdi beindítani. Amit némileg furcsállok, hogy a Bohém rapszódia moziba kerülésekor a rádiók igen lelkesen játszották a Queen slágereit, míg az Elvis filmhez kapcsolódó hasonló tevékenységgel ritkábban találkozom, pedig a filmzene olyan előadók feldolgozásait és eredeti dalait tartalmazza, mint Stevie Nicks, Chris Isaak, Jack White, Diplo, Doja Cat, Eminem, CeeLo Green, Jazmine Sullivan, Kacey Musgraves és a Tame Impala. Bízom benne, hogy a DJ-k és a közönség ezalkalommal is talál egy olyan emblematikus slágert a fentiekből a film mellé, mint a Moulin Rouge! esetében Christina Aquilera „Lady Marmalade” mára klasszikussá vált slágere, amely az Elvis-törzsrajongókon túli közönséget is rá tudja venni a film megtekintésére. A kétkedőknek üzenem: Baz Luhrmann nem a szüleink, nagyszüleink Elvis filmjét készítette el, hanem egy olyan mozit, amely képes mindenkit elvarázsolni.

A Warner Bros. öltönyösei persze már most is igen lelkesen elégedettek. „Nemcsak örülünk, hogy átléphettük ezt a mérföldkövet, hanem igazán lelkesek vagyunk, hogy ez egy olyan filmmel történt, mint az Elvis – nyilatkozta Jeff Goldstein, a Warner Bros. amerikai forgalmazásért felelős elnöke. – Örömteli látni, hogy a mai piacon, különösen a nyári szezonban, egy most bemutatkozó főszereplővel rendelkező film nem csak a kasszáknál teljesít remekül, hanem más területeken is jelentős növekedést eredményez. Mindez a film különleges minőségének köszönhető. A pozitív szájpropaganda és a generációkon átívelő többszöri megtekintés miatt arra számítunk, hogy az Elvis továbbra is eredményes lesz. Gratulálunk Baznak, Austinnak és mindenkinek, aki részt vett a filmben és a filmzene elkészítésében, a folyamatos sikerhez.”

A magam részéről azért szurkolok, hogy a Warner Bros. majd az Oscar-szezonban se felejtse el propagálni a filmet. A 95. Oscar-díjátadón, 2023.  március 12-én nagyon szeretnék több kategóriában is az Elvisnek drukkolni!