Logo Pic
Borsi Gergely 2024. szeptember 29.

A kreatív adózás ára

nav_3.jpg

A NAV huszonhárom autót foglalt le, miután a gépjármű-kereskedelem terén speciális kockázatelemzési és szűrési módszereket alkalmazva rábukkant egy adóelkerülő módszerre.

Egy kereskedő az Európai Unió területéről, főként Belgiumból és Hollandiából szerezte be a használt, ám így is jelentős értéket képviselő személygépjárműveket. Ezután a használt ingóságok értékesítéséhez kapcsolódó különös szabályok, az úgynevezett különbözeti adózás alkalmazásával csökkentette minimálisra a bevétel utáni adófizetési kötelezettségét, amelyre azonban nem volt jogosult. Annak ellenére alkalmazta ezt a számára kedvezőbb adózási módot, hogy a gépjárművek beszerzési számláin egyértelműen szerepelt az adókötelezettségek helyes teljesítéséhez irányadó információ.

A vizsgálat feltárta, hogy a kereskedő gépjárműveit két bizományos társaság értékesíti, továbbá az adózó székhelyét is ezekkel a cégekkel azonos telephelyre jelentette be. Kiderült az is, hogy a tulajdonos-ügyvezetőnek a vizsgált társaságon kívül még nyolc további cégben van érdekeltsége, ezekből három már kényszertörlési, kettő felszámolási eljárás alatt áll. A tulajdonos-ügyvezető a korábbi munkahelyei, és képesítést nem igénylő feladatai alapján egyébként alkalmatlannak tűnt a kereskedés irányítására, a cégben betöltött szerepe így feltételezhetően csak névleges volt.

A kereskedő a vizsgált időszakban ötven gépjárművet szerzett be az Európai Unióból és nyolcvanöt gépjárművet értékesített belföldön. A különbözeti adózást csalárd módon alkalmazva a költségvetésnek több mint 76 millió forint kárt okozott.

A NAV az adóhiány, és az adóbírság megtérülésére ideiglenes biztosítási intézkedést alkalmazott, zárolta a kereskedő bankszámláit. Ezzel egy időben a végrehajtók négy telephelyen huszonhárom nagyértékű gépjárművet foglaltak le, több mint 157 millió forint értékben.

 

Vissza a címlapra
Das Blog - A használt autós blog
A Das WeltAuto közel húsz éve foglalkozik Magyarországon használt autó értékesítéssel, a dasblog.blog.hu a kollégák és az autós szakemberek azóta összegyűlt tapasztalatait osztja meg az olvasóival. Amellett, hogy informál és szórakoztat, edukál, tanácsot ad és kényes kérdésekről is tájékoztat. Felhívja a figyelmet a használt autó vásárlás buktatóira. Bemutatja azokat a trükköket, amiket a nepperek alkalmaznak. Továbbá ismerteti azokat a lépéseket, amiket az üzletkötések során érdemes vagy feltétlen meg kell tennünk.
Legjobban pörgő posztok
Az Iron Maiden duplázik Budapesten
sunthatneversets • 6 nap
Motta megoldást keres a Juve gólaszályára
venember83 • 7 nap
A Genoa elleni mérkőzés
Apuleius • 4 nap
Adj egy ötöst! - A hét 5 új rock/metal dala 2024/Vol39.
sunthatneversets • 4 nap
Schira: „Yıldız és Bremer csak óriási ajánlatért mozdítható”
venember83 • 6 nap
Cikkek a címlapról
Küzdelem az Északnyugati átjáróért
Hazánkban az Északnyugati átjáró mindig megmaradt valamilyen misztikus, homályos jelentőségű dolognak, mely után - a felfedezések "Szent Gráljaként" - évszázadokig küzdöttek a jellemzően angolszász hajósok, hogy aztán teljesen más módon és más formában találjanak rá, mint amire sokáig számítottak. A…
A citrom, a skorbut és a maffia
A C-vitamin hiánya súlyos betegséget okozhat, s néhány évszázaddal ezelőtt, a skorbut még halálos betegségnek számított. A becslések szerint közel kétmillió tengerész halt meg a skorbut következtében, így sokan próbálták megfejteni a kialakulásának az okát.
>