Új fesztiváligazgató érkezik a Berlinale élére.
Miután augusztusban a fesztivál bejelentette, visszatérnek az egy igazgatós modellre nem meglepő a bejelentés.
Tricia Tuttle, a BFI London Filmfesztivál (LFF) korábbi fesztiváligazgatóját nevezték ki a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál igazgatójának a 2025-ös évadtól.
A Berlinale anyavállalata, a Kulturveranstaltungen des Bundes in Berlin GmbH (KBB) felügyelőbizottsága még augusztusban jelentette be, hogy 2025-től visszatér az egyrendezős modellhez. A bejelentést követően egy héttel Carlo Chatrian művészeti igazgató bejelentette lemondását, mondván, „a feltételek már nem állnak fenn ahhoz, hogy művészeti igazgatóként folytassam”. Chatrian azt remélte egyedül (is) megkapja a lehetőséget a fesztivált irányítására, ami végül nem következett be. A dominó effektust Mariëtte Rissenbeek ügyvezető igazgató indította el még májusban, amikor ...
A Critics Choice Association tagságommal járó szavazási „kötelezettségem” kapcsán az animációs filmek terén volt jelentősebb lemaradásom, így a szavazólapom leadása előtt ezekből volt több pótolni valóm. A Nimona már a nyár közepe óta elérhető a Netflixen, de én csak most jutottam el a megnézéséig. 
A sportfilmek jellemzően egy adott sportoló egy adott eseményre történő felkészülését és sikerét és/vagy elbukását szokták megörökíteni – többnyire. Azt, hogy valaki ötször vág neki élete célkitűzésének azt ritkán látjuk filmen elmesélve. 
Ridley Scott továbbra is maradt az, aki volt, egy korszakos filmrendező zseni, aki páratlan vizualitással képes, a nézőket a moziszékekbe ragasztó történeteket elmesélni – ha van kedve hozzá, mert hát a G.I. Jane és a Jogász filmjeit sem lehet meg nem történtnek nyilvánítani. Míg Joaquin Phoenix, akit pont az első közös filmjük, a 2000-ben készült Gladiátor emelt be az A-ligába és az első Oscar-jelölését hozta meg számára mára „felért” a rendező mellé. Három további Oscar-jelölést és egy szobrot tudhat azóta magáénak és mára generációja meghatározó színésze lett. A karrierjét többszörösen felfüggesztő és újrakezdő Phoenix az utóbbi időben előszeretettel bújik nárcisztikus szociopaták bőrébe a filmvásznon, ...
Bármennyire is meglepő, de minden idők legnagyobb akcióhőseinek egyikéről még nem készült „hivatalos” dokumentumfilm. Ennek a hiánya talán azért nem tűnt fel, mert az élete, a Rocky 1976-os megjelenése óta – kb. félévvel korábban, mint a StarWars-univerzum született meg a Sly-univerzum 😊 – a bulvárlapok célkeresztjében van az élete. Ezek alapján joggal alakulhatott ki bennünk az a fals kép, hogy amit a most 77 éves legendáról eddig nem tudtunk, azt nem is érdemes tudni. A róla, vele készült első hivatalos dokumentumfilmje – melynek executive producere is – egy eddig kevésbé ismert képet mutat meg, mely meglepően közvetlen, őszinte, kitárulkozó és ettől elképesztően motiváló is. 
Mondanám, hogy a macskák nem hoznak szerencsét mostanában a filmvásznon, mert a Cicaverzum is elég gyászosan teljesített – négy hét után még nem érte el a húszezer nézőt – és a Marvelek filmben is központi szerepet alakítanak a macskák, cicusok, de hiba lenne a doromboló négylábúak nyakába varrni a buktákat. Bár a Fekete Párduc 2. környékén már egyértelműen érezhető volt az a „tűnet”, amely most markáns sokkot okozott a mozipénztáraknál, így ennek következtében a MCU helyében a doromboló és a mekegő négylábúak alkalmazását a jövőben erősen hanyagolnám a filmekből. 
Azt már az elmúlt években többször meg kellett tapasztalni, hogy ha a magyar filmvígjátékokkal szemben voltak is elvárásaink, azokat a vásznon látottak fájdalmasan alulmúlták. Címeket most nem is sorolnék már. A lista bővült egy újabbal: Cicaverzum. 
